2026. január 14., szerda - Bódog

Ingatlanpiaci hírek

Az üresedési ráta az egyik leggyakrabban használt mérőszám, hogy az irodaházak kihasználtságát, illetve alapvetően a szektor állapotát és trendjeit elemezhessük. Azonban a pandémia óta egyre…
Állampolgárként kifejezetten örül az erős forintnak, de mivel a szálloda és vendéglátóipar 410 forintos euroárfolyammal tervezett 2023-ra, a mostani 370 körüli árfolyam tíz százalékos veszteséget…
Míg Romániában a társadalom 96 százaléka saját tulajdonú lakásban él, addig Németországban kevesebb mint fele. A görögök mindössze 10 százaléka biztos abban, hogy a következő…
Többnyire kedvező változást hoznak az energetikai tanúsítványra vonatkozó, illetve az épületenergetikai szabályozásban a május végén megjelent rendeletek, de fennáll a kockázata annak, hogy lesznek, akik…
Ahogy az élet sok más területén, úgy a raktárautomatizáció esetében is célravezető a fokozatosság elve. Ennek érdekében érdemes lépésről lépésre alkalmazni az új technológiák bevezetését.…
A debreceni Csapó utca másik oldalán építhetik meg a tulajdonosai a Fórum II-t, a tervek szerint a két épületet gyalogoshíddal is összekötnék. Bővítené a debreceni…
Miközben a távmunka és a hibrid munkavégzés népszerűsége töretlen és mára szinte elvárássá vált egy új munkahellyel szemben támasztott igények, illetve a munkaerő megtartását illetően,…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

A Martley Capital eladta budaörsi irodaházát

A Martley Capital eladta budaörsi irodaházát

More details
Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

More details
Bérletidíj-emelkedésre és stabil keresletre számítanak a román kereskedelmi ingatlanpiacon

Bérletidíj-emelkedésre és stabil keresletre számítanak a román kereskedelmi ingatlanpiacon

More details
AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hatósági ellenőrzések, bírságolások - Terézvárosban életbe lépett az Airbnb-tilalom

Hatósági ellenőrzések, bírságolások - Terézvárosban életbe lépett az Airbnb-tilalom

More details
Lakásvásárlás 2026-tól: mikor kell csak az értékkülönbözet után illetéket fizetni?

Lakásvásárlás 2026-tól: mikor kell csak az értékkülönbözet után illetéket fizetni?

More details
Plakátkampányokkal nem lehet milliárdosokat meggyőzni

Plakátkampányokkal nem lehet milliárdosokat meggyőzni

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője