2025. május 9., péntek - Gergely
Kockázati tényezőnek tekinti Brüsszel, hogy nem tudni, mit kezd a magyar kormány a Magyar Államvasutak (MÁV)
Szakszervezeti források szerint mintegy 8 ezer munkahely szûnhet meg az olasz Banca Intesa és a Sanpaolo
Megsemmisítette a bíróság a Coca-Cola és a Pepsi üdítőire vonatkozó tilalmat India déli részén. Az indoklás
Az eddigi vizsgálatok szerint akár 27 halálesetet is okozhatott Lengyelországban az a tévedés, amelynek következtében egy
Magyarországon minden 9-10. vállalkozásban, intézményben alkalmazzák a távmunkát. Ez a munkavállalók 4,5-5,5 százalékát érinti, derült ki
A felsővezetés minden igyekezete csődöt mond, ha az alsóbb szinteken álló menedzserek szándékosan vagy vétlenül, de
Hajnóczy Árpád lett a Millenáris új vezetője, aki a Sziget Fesztiválról érkező Tóth Tiborral, továbbá Révai
Az igazságügyi tárca által kidolgozott javaslat szerint 2008-tól hitelezővédelmi okokból a cégjegyzékben is szerepelnek majd
Vegyipari, gépipari, elektronikai és élelmiszeripari cégek szerepelnek Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdasági szereplőinek élbolyában, legalábbis erről tanúskodik az
Folytatta a vitát a 2007. évi minimálbérről az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT). A kormány, a munkavállalók
Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a…
A blokklánc-technológia 2030-ra akár egymillió munkahelyet is…
Befektetési konferenciánkon profi befektetőkkel, alapkezelőkkel, iparági szakértőkkel…