2024. május 10., péntek - Ármin

Hírfigyelő

Olaszország lehet az első állam, ahol a dohányzás miatt elmaradt munkáért járó pénzt levonják az alkalmazottak

Annak ellenére, hogy csökkenőben a giga outsourcing-szerződések száma, még mindig vannak olyan szegmensek, amelyekben megtalálhatják a

Legalább egy embert megöletett, többek likvidálását pedig megrendelte a vádirat szerint az a Magyar Róbert, aki

Egy WHO által vezetett bizottság arra figyelmeztet mindenkit, hogy rendkívül körültekintően járjanak el, ha az interneten

A német sajtó értesülései szerint a Siemens konszern vezérigazgatójának házában is razziát tartottak az elmúlt napokban

Az internet gyorsan változó világában új lehetőségek állnak a felhasználók rendelkezésére a legújabb technológia és az

A Microsoft első saját vírusirtója tévesen vírusként azonosította a Google levelező szolgáltatását, miután a keresőcég változtatásokat

George Bush amerikai elnök október közepén írta alá a törvényt, amellyel kapcsolatban az akkori tudósítások azt

Ellopták George W. Bush lányának pénztárcáját és mobiltelefonját Buenos Airesben, annak ellenére, hogy az elnöki család

A spanyol mester 228 éves alkotását múlt héten tulajdonították el, miközben Ohióból New Yorkba szállították egy

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

DANU néven egy cégben egyesül az egyik legmeghatározóbb urbanisztikai és építőipari digitális csapat

DANU néven egy cégben egyesül az egyik legmeghatározóbb urbanisztikai és építőipari digitális csapat

More details
HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

More details
Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

More details
ESG top 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

ESG top 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

More details
Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

More details
Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

More details
A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

More details