2025. december 6., szombat - Miklós

Új terrortörvény korlátlan fogva tartással

2006-11-25 964

George Bush amerikai elnök október közepén írta alá a törvényt, amellyel kapcsolatban az akkori tudósítások azt emelték ki, hogy megengedi agresszív módszerek alkalmazását a terroristagyanús személyek kihallgatása során. A Bush-kormány által kezdeményezett törvény ugyan kimondja az őrizetesek kínzásának tilalmát, ...

... de olyan kihallgatási módszereket intézményesít, közöttük az alvásmegvonást, amelyek emberjogi szervezetek szerint határosak a kínzással.

Katonai törvényszék ítélkezik

Az új jogszabály értelmében polgári bíróságok helyett katonai törvényszékek ítélkeznek az ilyen gyanúsítottak felett. A törvény az "ellenséges harcosokra" vonatkozik, és kiterjeszti e fogalmat a terrorizmussal gyanúsítottakon kívül azokra is, akik fegyverrel, pénzzel vagy "egyéb módon" támogatnak terrorista csoportokat.

A CBS híre szerint a richmondi kerületi fellebbviteli bíróság a törvény alkalmazásakor egy ügyben az igazságügy-minisztérium olyan értelmezését adta közre, miszerint a kubai Guantánamón fogva tartottakra vonatkozó törvény olyan külföldiekre is kiterjed, akiket az Egyesült Államokban fogtak el és tartanak elzárva.

Az új törvényt első ízben alkalmazták egy Amerikában letartóztatott külföldire, a katari állampolgárságú Ali Szaleh Kalah al-Marrira, akit még 2001-ben fogtak le, amikor diákként tartózkodott az országban. Most "ellenséges harcosnak" minősítették, és mint ilyennek az új törvény értelmében nincs joga a fogva tartásával kapcsolatos döntést megtámadni szövetségi bíróságok előtt. A katari férfit - akit egy dél-karolinai katonai börtönben őriznek - a Bush-kormány az al-Kaida terrorhálózat alvó ügynökének tartja.

Jogorvoslat nélküli eljárárás

A külföldieknek egyéb esetekben joguk van jogi orvoslatot kérni, ha a bevándorlási törvények megsértése miatt vagy egyéb bûncselekmény miatt börtönbe kerülnek. "Megdöbbentő, hogy az Egyesült Államokban élő bármelyik külfölditől megtagadhatják ezt a jogot" - fakadt ki a katari férfi ügyvédje.

Szerinte ez azt jelenti, hogy bárkit, aki nem amerikai állampolgár, és milliók vannak ilyenek, "éjszaka elvihetik és börtönbe dughatják". Az "ellenséges harcosok" ügye a katonai törvényszékek elé kerül, ahol a polgáritól eltérő bizonyítási eljárás mûködik. A katonai törvényszékekről szóló törvény szerint a fogva tartottak nem fordulhatnak jogorvoslatért semmilyen polgári bírósághoz.

Még saját pártjából is heves bírálatok érték az elnököt a törvényért, amelynek első változatát Bush a bírálatok hatására átdolgozta, enyhítve annak szigorán. Korábbi elemzések szerint a Bush-kormánynak azért volt szüksége az új terrorizmusellenes törvényre, mert a legfelsőbb bíróság jogellenessé nyilvánította június végén a külön törvényi felhatalmazás nélkül felállítani tervezett katonai rendkívüli törvényszékeket, amelyek központi szerepet játszanak a kormány terrorellenes politikájában.

(Forrás: www.fn.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

More details
DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

More details
Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

More details
A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

More details
Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

More details
60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

More details
ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

More details
Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

More details
Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője