2025. augusztus 2., szombat - Lehel

Ellopták George W. Bush lányának pénztárcáját és mobiltelefonját Buenos Airesben, annak ellenére, hogy az elnöki család

A spanyol mester 228 éves alkotását múlt héten tulajdonították el, miközben Ohióból New Yorkba szállították egy

Az üzleti berkekben napok óta téma a pénzügyi tárca ajándékilleték-értelmezése, egyes cégek attól félnek, hogy milliárdos

Kockázati tényezőnek tekinti Brüsszel, hogy nem tudni, mit kezd a magyar kormány a Magyar Államvasutak (MÁV)

Szakszervezeti források szerint mintegy 8 ezer munkahely szûnhet meg az olasz Banca Intesa és a Sanpaolo

Megsemmisítette a bíróság a Coca-Cola és a Pepsi üdítőire vonatkozó tilalmat India déli részén. Az indoklás

Az eddigi vizsgálatok szerint akár 27 halálesetet is okozhatott Lengyelországban az a tévedés, amelynek következtében egy

Magyarországon minden 9-10. vállalkozásban, intézményben alkalmazzák a távmunkát. Ez a munkavállalók 4,5-5,5 százalékát érinti, derült ki

A felsővezetés minden igyekezete csődöt mond, ha az alsóbb szinteken álló menedzserek szándékosan vagy vétlenül, de

Hajnóczy Árpád lett a Millenáris új vezetője, aki a Sziget Fesztiválról érkező Tóth Tiborral, továbbá Révai

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A második negyedévben zsugorodott az európai abroncspiac

A második negyedévben zsugorodott az európai abroncspiac

More details
Dobozok a rivaldafényben

Dobozok a rivaldafényben

More details
Munkahelyek után költözünk: Kelet-Nyugat tengelyen mozog a magyar munkaerő

Munkahelyek után költözünk: Kelet-Nyugat tengelyen mozog a magyar munkaerő

More details
Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

More details
Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

More details
Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

More details
Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

More details
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

More details
A közép- és kelet-európai gazdaságok lehetőséget látnak az EU–USA kereskedelmi megállapodásban

A közép- és kelet-európai gazdaságok lehetőséget látnak az EU–USA kereskedelmi megállapodásban

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője