2026. július 3., péntek - Kornél

Üzleti hírszerzés - csütörtök, 30 május 2024

Az alkalmazottak fizikai, mentális és szociális egészsége előkelő helyet foglal el immár a munkaadói prioritások között, ebben pedig az irodának mint munka- és élettérnek meghatározó

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a tulajdonosi joggyakorlása alatt álló szervezetek – többek közt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank, az EXIM, a

A 2020-as sokkhatások nagy része mostanra eltűnt a gazdaságból, az energiaárak visszaestek, az élelmiszerinfláció megállt, a reálbérek elindultak felfelé, a kamatok csökkentek, de a karakteres

Budapest ONE irodaházat és az Etele Plaza bevásárlóközpontot magában foglaló Dél-Buda Városközpont Fejlesztés. Ingatlanbefektetőként és vagyonkezelőként magas értéknövekedési potenciállal rendelkező befektetésekre összpontosít Európa szerte

2024 első negyedévében is folytatódott a magyar e-kereskedelem lendületvesztése a COVID évek hipernövekedése után: forgalmi alapon már csak 6,1%-os bővülést produkált a szektor. Az adatok

Az utánpótlásképző Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiában is Siemens-elosztóberendezéseket telepítettek. A Velencei-tó melletti Sukorón idén év végén zárul a 2020 decembere óta működő Kovács Katalin

Várkertfeszt 2024. Ünnepeljétek velünk az idén 10 éve megújult Várkert Bazár jubileumi kulturális évadát a május 31-től június 2-ig tartó VárkertFeszt művészeti fesztiválunkon! A háromnapos

A nyár legizgalmasabb gin fesztiválja Budán, a Rózsadomb tetején. Találkozzunk május 31-én és június 1-jén a Gin Market Budapesten.

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details