2026. július 1., szerda - Annamária

Üzleti hírszerzés - kedd, 02 április 2024

Kiemelt befektetői érdeklődés és túljegyzés mellett, 37 millió euró értékben hajtott végre eredményes kötvénykibocsátást a WING. A 35 millió euró össznévérték mellett 3 éves futamidővel,

Veszélyben érzik nem csak magukat, de a Duna környezetét és a part környékén lakókat is a magyar személyszállító hajósok. A Duna egyes partszakaszainak rendezésére és

Leginkább a számítógépes vírusoktól és adataik illetéktelen kézbe való kerülésétől tart ez az 50 évnél idősebb korosztály, és 10 százalék körüli azok aránya, akik voltak

Magyarországon legalább 500 milliárd forint vagyon kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a leggazdagabb egy százalékba – derült ki a Blochamps Capital pénzügyi tanácsadó cég összeállításából.

A piacon elérhető, technológiailag egyre fejlettebb okosotthon-rendszerekkel ma már akár távolról is irányíthatjuk házunk elektromos berendezéseit az árnyékolástól a klíma működéséig. Magyarországon is egyre többen

Mintegy 73 millió jelenlegi vagy korábbi AT&T-ügyfél személyes adatai kerültek ki az internetre. A telekommunikációs vállalat jelentése szerint címeket, társadalombiztosítási azonosítókat és jelszavakat tartalmazó információkat

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított márciusi értéke: 52,3. A korábbi március havi értékekkel összevetve az idei érték alacsonyabb, mint a hosszú távú e

Eddig nem Rákosrendező és környéke volt a luxusingatlan-beruházások legnépszerűbb célpontja, a beruházás hatására azonban ez megváltozhat. A Rákosrendezőre tervezett, az Egyesült Arab Emírségekből érkező befektetők

Egy családi ház vagy lakás felújítása ma már nem csak esztétikai kérdés, hiszen a közelmúlt gazdasági, politikai és környezeti hatásai, valamint az új EU-s szabályzások

Az elmúlt hónapokat 2023-hoz képest megnövekedett forgalom jellemezte a Velencei-tó környékének ingatlanpiacán is, melyet csak a jelentős túlárazottság fékez. Ezt próbálják kompenzálni a vevők az

1. oldal / 2

Tipp

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője