2024. május 18., szombat - Erik
A nem túl távoli jövő utcaképét teljesen átírják majd a házhozszállítást végző drónok és önvezető autók. De legalább talán kevesebb dugót okoznak majd. Minden alkalommal,
2022-ben sem dőlhetnek hátra a kiskereskedelmi szektor szereplői – az elmúlt két év kihívásai után a változó vásárlási szokásokhoz és fogyasztói elvárásokhoz történő adaptálódás
Új, női taggal bővült a hazai Rossmann cégvezetése. Szurma Gyöngyi 2002 óta erősíti a Rossmann csapatát, jelenleg értékesítési vezetőként dolgozik az ország egyik legnagyobb drogéria-hálózatánál.
Amikor cégünk már több éve stabilan működik, akkor a következő lépcsőfok az otthon kialakított vagy éppen bérelt iroda után az, hogy sajátba költözzön
A havi HR, illetve a kéthavi bérbeadási tranzakciókról szóló összefoglalónk után, immáron az ingatlanok, ingatlanos cégek által kapott minősítésekről is beszámolunk. A BREEAM,
A Market által létrehozott BIMForShare elnevezésű új, ingyenes felület egyfajta BIM kézikönyvként funkcionál majd, az ott szereplő dokumentumok sztenderdként szolgálhatnak a BIM-rendszerrel dolgozók számára. A
2021-ben a hazai befektetési piac 1,2 milliárd eurós forgalmat ért el, ami 17 százalékos növekedés a 2020-as adathoz képest. A forgalom jelentős részét (56 százalékát)
Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb rendezvénytechnikai cége idén négy európai országban is terjeszkedik: elsősorban az üzleti turizmushoz kapcsolódó események, például konferenciák, kiállítások, találkozók rendezvénytechnikai partnereként kíván meghatározó
Egy év kihagyás után, rendhagyó időben, új helyszínen rendezte meg kiadónk a Turizmus Gálát. A hagyományos, február 1-jei évadnyitó helyett, a járványügyi korlátozások miatt, ezúttal
A munkák a tervek szerint 2024 decemberében érnek véget. A százhetvenöt éve átadott Király utca 36. tíz éve nézi már bedeszkázott ablakokkal Belső-Erzsébetváros bulinegyeddé válását,
Görögországban 6,2 millió négyzetméternyi területet alakítanak át…
A közösségi médiába feltöltött videókból könnyedén el…
Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése…
2024. május 17-20. között rendezik meg Székesfehérváron…
Exkluzív megállapodás részeként kóstolhatók mostantól a Laurent-Perrier…
Sokan ismerhetik akár saját kárukon azt a…
Merényletet követettek el Robert Fico szlovák kormányfő…