2025. május 10., szombat - Ármin
Tömegeket érint az ételallergia - és intolerancia, fontos beszélni róla. Minden hetedik ember allergiás Magyarországon, köztük sokan az ételek gyakori összetevőire. Különösen nagy gondot jelenthet
Szokatlan területen folytatja terjeszkedését a TLF Capital Zrt. A portfóliójára eddig jellemző szektoroktól némiképpen eltérő iparág felé tekint és a terjeszkedést szó szerint felfelé folytatja.
A Google Utcakép - akkor még elrugaszkodottnak tűnő - ötlete tizenöt évvel ezelőtt a Google társalapítója, Larry Page fejéből pattant ki, aki szeretett volna 360
Kőszegi Lászlót választotta főtitkárnak a Magyar Lízingszövetség elnöksége - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint az új vezető Tóth Zoltántól vette át
A titkosítás vagy adatok kódolt szöveggé alakításának tudománya nem újkeletű, ősidők óta foglalkoznak vele. Titkosított adatokat, szövegeket csak a megfelelő kulccsal rendelkező személyek képesek elolvasni.
Mind több irodaépület szembesül azzal a problémával, hogy a bérlői által használt elektromos autókat gyakorlatilag képtelenség egyszerre tölteni. Ilyen helyzetekben jöhet jól a töltési teljesítmény
Amikor luxusra gondolunk Budapesten elsősorban a budai hegyekben elrejtett villák juthatnak eszünkbe (ahogy arra legutóbbi cikkünkben is rávilágítottunk), azonban a fővárosban a luxuslakásokból sincs hiány.
Belépett a magyarországi piacra Európa egyik vezető online életmód- és divatáruháza, a Zalando, ezzel a magyar vásárlók több mint 1700 márka 350 ezernél is több
A kiskereskedelem jövőjébe egy izgalmas 3D nyomtatási bemutatón keresztül nyerhettek bepillantást az érdeklődők egy ABB robot segítségével London egyik legjelentősebb áruházában, a Selfridgesben, az Oxford
Radikálisan átalakulhat az energiapiac a következő években az energiaközösségek elterjedésével, az egyelőre születőben lévő folyamatnak pedig új lendületet ad az orosz-ukrán válság során kialakuló energiahiány,
A CIJ EUROPE nemrégiben interjút készített Ioana…
A magyar autótulajdonosok gyakorlatiasak, költségtudatosak, és szívesen…
A gluténérzékenységgel, cöliákiával vagy más ételallergiával élők…