2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Üzleti hírszerzés - péntek, 23 július 2021

Idén is augusztusban kezdődik az Ostromnapok Kőszegen, amely a város egyik legmeghatározóbb eseménye. A fesztiválon az 1532-ben megtörtént török ostromra emlékeznek a helyiek. Kulturális kavalkád

Ki ne hallott volna már a Jakab Napokról Sümegen, hiszen több mint egy évtizede minden évben megrendezésre kerül. A rendezvényen egész nap a finom borok

Július 23-án kezdetét veszi az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, ami immár harmincadik alkalommal várja az érdeklődőket rengeteg programmal több mint egy héten keresztül Kapolcson és

A Világraszóló bajnokaink – 177 mesés győzelem című interaktív olimpiatörténeti kiállítás az eddigi magyar ötkarikás győzelmeknek állít emléket.

A Budavári Sport Egyesület mögött ma már négy sikeres és több száz főt megmozgató éjszakai teljesítménytúra megszervezése áll. Azokat még Nájt Hájk néven ismerhették a

A korábbi évekhez hasonlóan idén is a kortárs képzőművészet, szobrászat, fotográfia áll a július 30-tól augusztus 21-ig tartó rendezvénysorozat középpontjában.

Augusztus második hétvégéjén, vagyis augusztus 6-tól 8-ig, a szekszárdi borvidék borászai nyitott pinceajtókkal, finom borokkal, borkorcsolyákkal, kóstolósorokkal és programokkal várják az érdeklődőket a Szekszárdi Nyitott

Három nap jazz, funk és soul, a nyári piknik élményével együtt a Jazzpikniken. Az idén olyan világhírű sztárok és formációk szerepelnek, mint Mario Biondi, az

Július 31-én, szombaton rendezik meg a 196. Anna-bált Balatonfüreden. A rendezvényt a hagyományokhoz híven az Anna fesztivál programjai színesítik - közölte a városban tartott pénteki

Csütörtök este nyilvánosságra kerültek az egyetemi ponthatárok. A felsőoktatásba felvételizők idén is a megszokott elektronikus csatornákon értesülhettek eredményeikről, és idén ismét megrendezésre került a hivatalos

1. oldal / 2

Tipp

Időrendben

« Július 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Elindult a karbonverseny az építőiparban

Elindult a karbonverseny az építőiparban

More details
A Colliers új tulajdonosi partnerekkel erősíti vezetését Magyarországon

A Colliers új tulajdonosi partnerekkel erősíti vezetését Magyarországon

More details
Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

More details
Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője