2026. július 3., péntek - Kornél

Üzleti hírszerzés - kedd, 27 július 2021

Lendületben a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyrendszer. A pályázható termékkörök számának dinamikus emelkedése mellett elektronikus pályázati rendszerrel, weboldalfejlesztéssel és új kommunikációs csatornákkal is erősít a Kiváló

Közösségimédia-hálózatból „metaverzum céggé” fejlesztené a Facebookot Mark Zuckerberg, méghozzá a következő öt évben – számolt be a vezető terveiről a The Verge.

A nyári hónapokban sokan másra sem tudnak gondolni, mint a napfényes tengerpartra, az ínycsiklandó mediterrán konyhára, a portugál utcák színes épületeire, a kulturális feltöltődést nyújtó

A hazai turizmus helyzetéről kérdezte Hegedűs Attilát, a BDO Magyarország ügyvezetőjét az Index. Az idegenforgalmi szakértő többek között arról is beszámolt, hogy a járvány

Júniusban is folytatódott a lakbérek emelkedése, az országos bérleti díjak 1,6%-kal, a budapestiek pedig 1,8%-kal voltak magasabbak, mint egy hónappal korábban. Egy éves összehasonlításban a

Astra Filmland néven 50 hektáros, csúcstechnológiájú filmpark épül Mogyoródon egy több ütemben megvalósuló, az összesen mintegy 40 milliárd forintos beruházás keretében. A beruházás célja, hogy

A brit vállalkozásokat komolyan idegesíti és aggasztja a „pingdémia” – azaz, hogy az emberek által használt, a Covid-fertőzést követő alkalmazás több tízezer dolgozónak küldött üzenet:

A valaha kifejlesztett egyik legjobb kémeszköz az okostelefon. A telefon kamerájával akár szét is nézhetnek a támadók ott, ahol a tulaj tartózkodik.

Tipp

Időrendben

« Július 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details