2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Éjszakai teljesítménytúrára indulhatunk keresztül-kasul a budai váron, 2021. augusztus 6.

2021-07-23 192

A Budavári Sport Egyesület mögött ma már négy sikeres és több száz főt megmozgató éjszakai teljesítménytúra megszervezése áll. Azokat még Nájt Hájk néven ismerhették a rajongók. Most azonban új névvel és új arculattal jelentkeztek a szervezők.

A „Buda vár!" Nyári éjszakai teljesítménysétát augusztus 6-ra tervezik, és a céljuk az, hogy a résztvevők a néhány órás séta ideje alatt eljussanak a főváros látványos kilátópontjaihoz, majd az éjféli célba érés után együtt koccintsanak egyet a megtett távra. Ahogy írták, a séta alatt nem a gyorsaság a cél, hanem a sikeres teljesítés, és az éjszakai Budapest látványának élvezete.

A teljesítménysétára augusztus 3., kedd éjfélig lehet regisztrálni, és be kell fizetni a nevezési díjat, ami 1500 forint személyenként. A rajt és a pecsételőlap átvétele a Széll Kálmán téren található Moxva Kert előtt lesz - olvasható az eseménynél.

A szervezők a 12 kilométeres táv megállóit mindig a következő állomáson fedik majd fel QR kódok segítségével, így most kifejezetten szükséges, hogy legyen nálunk feltöltött telefon. Az állomásokon frissítőkre is számíthatunk. A cél pedig az, hogy a pecsétekkel együtt, legkésőbb 23 óráig érjünk vissza a Moxva Kerthez, ahol házibuli hangulat vár majd ránk koccintással, zsíros kenyérrel és egy sörrel vagy egy pohár szörppel.

| Forrás: travelo.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője