2024. május 11., szombat - Ferenc

Üzleti hírszerzés - kedd, 30 november 2021

Nagy utat jártak be az antigén tesztek a pandémiás védekezés eszköztárában 2020 tavasza óta. Kezdetben az egészségügyi szakma és egyes szakértők is lebecsülték a jelentőségüket,

A szavazás már elindult, december 6-ig lehet választani a 22 fős mezőnyből.12 női és 10 férfi ügyfélszolgálatost választott a zsűri, mostantól a közönség dönthet

December elsejéig lehet jelentkezni a PROGmasters ingyenes, kéthónapos képzésére, a végzettek garantáltan álláshoz jutnak alkalmazás üzemeltetőként - közölte a cég.

Átadták Az Év Családbarát Vállalata díjakat november 26-án a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány szervezésében Budapesten. Az idén 39 vállalat kapott családbarát címet, közülük

Tízből kilenc szülő használ valamilyen szoftveres megoldást a videójátékozás korlátozására. A magyar szülők fele semlegesen áll a videójátékozáshoz, lát benne jót és rosszat is, kétharmaduk

A légkondicionálás Izrael áramfogyasztásának 45 százalékát teszi ki.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« November 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

DANU néven egy cégben egyesül az egyik legmeghatározóbb urbanisztikai és építőipari digitális csapat

DANU néven egy cégben egyesül az egyik legmeghatározóbb urbanisztikai és építőipari digitális csapat

More details
HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

More details
Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

More details
ESG top 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

ESG top 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

More details
Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

More details
Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

More details
A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

More details