2025. november 10., hétfő - Réka

Üzleti hírszerzés - kedd, 07 január 2020

A VIII. Budapesti Halfesztivál ismét a Dunaparthoz közel költözik. Éveken át keresték a szervezők a legoptimálisabb helyszínt és azt gondolják, hogy végre megtalálták.

A Winelovers márka egyik fő célkitűzése az igényes, minőségi, újdonságokra nyitott, önálló érték- és véleményalkotásra képes fogyasztó képzése, olyan borfogyasztó közösség kinevelése mely hazánkban a

2020. január 19-én az extrém és ügyességi sportok kedvelői a Papp László Budapest Sportaréna székeiből izgulhatják végig, ahogyan a világ legjobbjai két keréken elrajtolnak és

Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás azzal a céllal jött létre, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre.

Belső ellenőri rendszert kell kidolgozniuk az állami cégeknek az év közepéig a kormány tavaly év végi rendelete alapján, ami vélhetően nem fogja javítani a cégeknél

Pár év fejlesztés után Las Vegasba vitte az okos kapunyitó eszközét a magyar fiatalok által alapított Remootio nevű cég, hogy a CES-en találjon magának forgalmazókat

Értékesebb aranyékszert, karórát, műkincset sem lehet péntektől úgy vásárolni, hogy nem igazolja az ügyfél, miből kereste meg a rávalót.

A felújítási munkákat már nemlehet halogatni, ugyanakkor az üzemelés mellett ezek nem kivitelezhetők - mondta el Bibók Győző, a Mátyás Pince Új Ízei Kft. ügyvezető

Mára már szinte közhelynek számít kijelenteni, hogy a cégeknek nem elég pénzzel motiválni a munkavállalókat. Nincsen HR-menedzser, aki ne tudná, hogy a hosszú távú megtartóerő

Elvérzett a német ingatlanfejlesztő ECE kérelme, amellyel a cég a plázastop alóli felmentést szerette volna elérni. Így nem épülhet meg Óbudán a régóta tervezett Aquincum

1. oldal / 2

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Január 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

XPENG IRON – az új generáció

XPENG IRON – az új generáció

More details
A bérlői átláthatóság hiánya kockázatot jelent a befektetői bizalomra Pozsony irodapiacán

A bérlői átláthatóság hiánya kockázatot jelent a befektetői bizalomra Pozsony irodapiacán

More details
CBRE: a gazdasági kihívások közepette is stabilitást mutat a román kereskedelmi ingatlanpiac

CBRE: a gazdasági kihívások közepette is stabilitást mutat a román kereskedelmi ingatlanpiac

More details
Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

More details
Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

More details
B2W Fesztivál,  2025. november 19.

B2W Fesztivál, 2025. november 19.

More details
Az Echo Investment 33 millió euróért értékesített irodaházat

Az Echo Investment 33 millió euróért értékesített irodaházat

More details
Felmérés: 88% már használ AI-t

Felmérés: 88% már használ AI-t

More details
Új szálloda a balatoni régióban: megnyílt a Balaton Park Hotel

Új szálloda a balatoni régióban: megnyílt a Balaton Park Hotel

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője