2026. július 3., péntek - Kornél

Üzleti hírszerzés - csütörtök, 16 január 2020
A budapesti Szervita téren, az egykori Távbeszélő Központ helyén valósul meg a Biggeorge Property beruházásában az Emerald Residence apartmanház és boutique hotel. Ennek belsőépítészeti

A napokban a hazai lakáspiacot egyértelműen az MNB elnök, Matolcsy György azon kinyilatkoztatása tartotta lázban, miszerint a 2014-től alkalmazott lakáspolitika kudarcot hozott, így mihamarabbi átalakításra és lépésekre

Elkészülhet a végszámla a 2010-es sanghaji világkiállítás magyar pavilonjának kiadásairól. A közel tíz éves késlekedés oka, hogy eddig tartottak a zárást követő perek a magyar

Miközben a vagyon- és felelősségbiztosítások piaca dinamikusa növekszik Magyarországon, az életbiztosítások esetében már vegyesebb a kép.

Míg az elmúlt 10 évben az Európai Unió tagországaiban összesen átlagban 6 százalékkal, Magyarországon 72 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye. A kormány célja az ágazat

A jelenlegi 42 ezerről 60 ezer négyzetméterre bővülhet az Aréna Mall, miután az ingatlankezelő bővítés iránti kérelmet nyújtott be tavaly decemberben. A Pest Megyei Kormányhivatal

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) 2020. január 30-31. között rendezi meg 2020. évi Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferenciát Herceghalmon.

A fapados járatok utasai szerdától fokozatosan vehetik igénybe a Budapest Airport új utasmólóját, közben az eddigi "bádogvárost" elkezdik elbontani.

Miközben az eladók jelentős része még mindig nagy reményekkel vág bele ingatlanja értékesítésbe, és úgy gondolják, hogy most "csinálnak egy jó üzletet" a szárnyaló ingatlanpiacon,

Ne hagyd elveszni a cég valódi értékét! Nem csak az eszközökben, ingatlanokban, pénzben mérhető a cég valódi értéke. Legyünk sürgősen tisztában vele, mekkora értékesíthető, apportálható,

Tipp

Időrendben

« Január 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details