2025. június 19., csütörtök - Gyárfás

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Fogyasztói Portálján megtalálható „Az Innovációs és Technológiai Miniszérium 2021. évi Fogyasztóvédelmi Hatósági Ellenőrzési és Vizsgálati Programja” című dokumentum, mely lényegében egy impozáns, 48 pontos program-lista, amiből megtudható, pontosan mely iparágakat, termékeket és milyen témakörben ellenőriz idén a fogyasztóvédelmi hatóság.

Új módszerekkel, a banki ügyfélszolgálati telefonszám meghamisításával, az ügyfelek számítógépére vagy mobiltelefonjára távoli elérést biztosító kémprogramok telepítésével, illetve ismert internetes szolgáltatókra hivatkozva próbálják csalók megszerezni az ügyfelek bankszámla- vagy kártyaadatait. A banki műveletekhez szükséges erős ügyfélhitelesítés, a fogyasztói tudatosság és a jegybank szigorú IT-felügyelése révén e kísérletek megelőzhetők, kivédhetők.

A beruházások és fejlesztések ösztönzése áll a kormány Gazdaság-újraindítási akciótervének középpontjában – jelentette ki Varga Mihály a Külgazdasági és Külügyminisztérium misszióvezetők értekezletén.

Megkezdődik a belvárosi Alba Plaza nagyszabású korszerűsítésének és bővítésének előkészítése, amelynek köszönhetően a bevásárlóközpont kívül és belül is jelentősen megújul. A teljes körű felújítás keretében a mostani tetőparkoló helyére egy újabb kereskedelmi szint épül, ezzel csaknem megduplázódik a pláza alapterülete, továbbá kialakításra kerül egy rendezvénytér a földszinten, illetve új bejáratot kap a mozi. 

Az Aldi végzett az első helyen az Egyesült Királyság egyik legismertebb fogyasztóvédelmi magazinjának értékelése szerint, miközben a Tesco, a szigetország legnagyobb áruházlánca a harmadik helyre szorult.

A Covid-19-világjárvány alapjaiban változtatta meg a hazai munkaerőpiacot, miközben munkavállalók és munkáltatók tömegei egyszerre próbálhatták ki, milyen a megszokottól eltérő körülmények között dolgozni. Vajon hogyan fogják mostani tapasztalataink megváltoztatni a munkavégzést a jövőben? Ezt a kérdést járta körül az Ember - Adat - Stratégia 2021: Munkaerőpiaci trendváltozások és a Smart Work megjelenése című tanulmány.

A legmodernebb technológiával szerelik fel a Fényeslitkén épülő East-West Gate terminált. A világon elsőként 5G-technológia segítségével, távolról irányítják majd a terminál teljesen automata, egészen finom mozdulatokra is képes óriásdaruit, amelyeket az intermodális rakodási technológia vezető gyártója, az osztrák Künz szállít.

Egy éven belül befejeződhet a csurgói turisztikai központ kivitelezése. Korábban már beszámoltunk róla, hogy átfogó turisztikai fejlesztés zajlik a Somogy megyei Csurgón. A 2014-ben indult beruházás harmadik üteme most közel 3 milliárd forint állami támogatást kap - közölte Szászfalvi László, a térség országgyűlési képviselője a csütörtöki sajtótájékoztatón.

A hosszú távú cél egy repülőgépipari központ létrehozása; a békéscsabai repteret egy zéró emisszióval bíró Greenporttá alakítják át.Bővülő reptérrel, új helikoptergyárral és képzőközponttal fejlesztik Békést. „Békéscsabán és környékén tíz év múlva olyan környezet alakulhat ki, amilyet Kecskeméten a Mercedes beruházása indított el” – hangoztatta az innovációs és technológiai miniszter a Békés megyében tett látogatásán.

Tételről tételre indokolt a Lánchíd felújításának árváltozása, ráadásul az építőiparban jártas olvasók számára egyetlen meglepő részlete sincs. Most megpróbáljuk az ágazatot kevésbé ismerők számára is világossá tenni az okokat. Az elemzéshez az egyik legilletékesebb szereplőt hívtuk segítségül: az árajánlatokat kidolgozó vállalat vezérigazgatóját, Sal Lászlót.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Autós vakáció gyerekekkel: 10+1 pontban a biztonságos utazásról

Autós vakáció gyerekekkel: 10+1 pontban a biztonságos utazásról

More details

"Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” nap – 2025. június 20.

More details
Hogyan árazzuk be reálisan az ingatlanunkat?

Hogyan árazzuk be reálisan az ingatlanunkat?

More details
Új telephelyvezető a Dachser Hungary Food Logistics élén

Új telephelyvezető a Dachser Hungary Food Logistics élén

More details
A Trans-Pack beköltözik a Prologis Park Budapest-Szigetbe

A Trans-Pack beköltözik a Prologis Park Budapest-Szigetbe

More details
A Market Építő Zrt. stratégiai partnerségben a Tanítsunk Magyarországért programmal

A Market Építő Zrt. stratégiai partnerségben a Tanítsunk Magyarországért programmal

More details
Újra Európa legjobb légitársasága lett a Turkish Airlines

Újra Európa legjobb légitársasága lett a Turkish Airlines

More details
Hogyan szervezd ki biztonságosan a marketinged?

Hogyan szervezd ki biztonságosan a marketinged?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője