2025. június 21., szombat - Alajos

Az eseményt szervező DiningCity meg kívánja várni azt az időt, amikor már nem lesz különbség oltott és oltatlan vendég között.

"Amit meg kell tanulnunk, az a hibrid lét, hiszen a home office nem olyan régen létezett, mielőtt elkezdődött a Covid-időszak. Ez lesz a legnagyobb kihívás amikor visszatérünk, mert más kompetenciákat, infrastruktúrát, működésmódot, meetingkultúrát igényel" - árulta el a Pénzcentrumnak Kovács Viktória. Az EOS Magyarország 2020 végén kinevezett HR igazgatója szerint ugyanakkor a vezetői munka alapelvei nem változtak a veszélyhelyzet ellenére sem. Mint mondja, a professzionális menedzsmentnek ugyanúgy a szituatív vezetés eszköztárából kell építkeznie.

Szaglásvizsgálattal és szaglástréninggel segítenek azoknak, akiknek a koronavírus-fertőzés után is fennmaradtak a szaglásukat érintő panaszaik.

Még decemberben jelentette be az Austrotherm, hogy egy tízmillió eurós beruházás keretein belül megkezdték egy új, pluszenergiás irodaház és oktatási központ építési munkálatait a burgenlandi Pinkafőn, ami több energiát fog termelni, mint amennyit felhasznál. Idén nyárra már el is készülhet az épületegyüttes.

Újabb jelentős fejlesztés előtt áll a hazai vasúthálózat a következő 10-15 évben, a pályahálózat korszerűsítésére, a járműállomány fiatalítására és a kapcsolódó fejlesztésekre "ezermilliárd" forintokban mérhető a forrásmennyiség - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

Átlagosan 25 százalékos a visszaesés, de az előzenei fellépéseknél 47 százalékos a zuhanás.

Rendszerint csak a biztonsági rés megtalálása foglalkoztatja az elkövetőket – erről beszélt a Kürt Zrt. vezérigazgatója a Trend FM a Nap Vendége című műsorában.

A nyár első napján újra megnyitja kapuit a Dreher Sörmúzeum, az ország egyik legjelentősebb söripari szakgyűjteménye. Az indulásra már a kiállítás ikonikus darabjai is felkészültek és titokban mozgolódva várják a látogatókat, akik most virtuálisan is betekinthetnek a kulisszák mögé a múzeum weboldalán.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) a #közlekedjbiztonságosan kampánya keretében online felmérést indított annak kiderítésére, változtatott-e a közlekedési szokásainkon és a hazai közlekedési morálon a pandémiás helyzet. A „Hogyan változtatta meg a pandémia a közlekedést?” címet viselő kérdőív kitöltésére egy hét áll rendelkezésre, a mini közvélemény-kutatáshoz nyereményjáték is kapcsolódik, az abban résztvevők között tíz darab megyei autópálya-matricát sorsolnak ki.

Nagy-Britanniában a menetrend szerint hétfőn lazították tovább a covid-járvány elleni rendelkezéseket. Kinyitottak a pubok és éttermek belterei, a sporteseményekre visszaengedik a nézők egy részét. És: lehet ölelkezni, amiről a BBC sajátos útmutatót is kiadott.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Autós vakáció gyerekekkel: 10+1 pontban a biztonságos utazásról

Autós vakáció gyerekekkel: 10+1 pontban a biztonságos utazásról

More details

"Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” nap – 2025. június 20.

More details
Hogyan árazzuk be reálisan az ingatlanunkat?

Hogyan árazzuk be reálisan az ingatlanunkat?

More details
Új telephelyvezető a Dachser Hungary Food Logistics élén

Új telephelyvezető a Dachser Hungary Food Logistics élén

More details
A Trans-Pack beköltözik a Prologis Park Budapest-Szigetbe

A Trans-Pack beköltözik a Prologis Park Budapest-Szigetbe

More details
A Market Építő Zrt. stratégiai partnerségben a Tanítsunk Magyarországért programmal

A Market Építő Zrt. stratégiai partnerségben a Tanítsunk Magyarországért programmal

More details
Újra Európa legjobb légitársasága lett a Turkish Airlines

Újra Európa legjobb légitársasága lett a Turkish Airlines

More details
Hogyan szervezd ki biztonságosan a marketinged?

Hogyan szervezd ki biztonságosan a marketinged?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője