2026. május 18., hétfő - Erik

Idén is lesz adventi vásár Nyíregyházán, a Városháza előtti tér és a belváros több mint 12 kilométer hosszú fényfüzérrel öltözik ünnepi díszbe, az árusítópavilonok környékét pedig 300 négyzetméteres fényháló világítja majd be.

A koronavírus-járvány negyedik hullámának erősödése miatt a mindennapi élet egyre több területéről tiltják ki a Covid-19 elleni oltást elutasító embereket Németországban. A berlini városvezetés keddi döntése szerint az oltatlanok hamarosan a boltok nagy részéből is kiszorulnak.

Tavaly közel felére esett vissza az utazással kapcsolatos reklámköltések összege globálisan. Fokozatos növekedés mellett 2023-ra érheti el a költés a 2019-es szintet a Zenith becslése szerint.

Ausztriában november 22-étől vezettek be három hétre szóló ideiglenes zárlatot, de a közeli testi kontaktussal nem járó szabadtéri sportok a később kiadott részletszabályok szerint továbbra is folytathatóak.

A Szent Margit Gimnázium Tornacsarnoka Félix Zsolt, Fialovszky Tamás építész munkája érdemelte ki a 2021-es Budapest Építészeti Nívódíjat. Nívódíj dicséretet kapott a Bánáti és Hartvig Építésziroda épülete (Bánáti Béla, Hartvig Lajos), az Eiffel Műhelyház (Marosi Miklós, Ács István, Ökrösné Pernesz Ágnes, Rabie Anisz), a Loffice Budapest Közösségi Irodaház (Paládi-Kovács Ádám), valamint a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga rehabilitációja (Kőnig Tamás, Wagner Péter) - hangzott el az online eredményhirdetésén.

Az üzemanyagárak emelkedése már érződhet a fuvardíjakban. A globális ellátási lánc akadozása egyelőre nem veszélyezteti a lakossági csomagok kiszállítását, ugyanakkor a növekvő üzemanyagárak már most is visszaköszönhetnek a fuvardíjakban. Ráadásul nyakunkon a karácsonyi dömping, amikor a fuvarozócégek kapacitásai beszűkülnek. Hannya Ernesto, a hazánkban már két egységgel rendelkező Mail Boxes Etc. (MBE) postai és csomagküldő hálózat ügyvezetője elmondta, azért nem ajánlott kivárni az utolsó pillanatig az ajándékok megrendelésével vagy küldésével, mert a rövidebb szállítási határidő magasabb szolgáltatási szintet képvisel, azaz arányosan többet is kell fizetni érte.

Magyar pszichológus is részt vesz az Elfogadás és Elkötelezettség Terápia elemein alapuló FACT COVID-19 pszichológiai elsősegélynyújtásban. A Covid-19 okozta válság sok mindent megváltoztatott az életünkben, olyanokat is, amit elsőre talán észre sem vettünk. Egyre több ember életében megjelent a stressz, a szorongás, felerősödtek a depressziós tünetek és a félelem. Ezeket mind kezelni kell, ha nem akarunk még nagyobb bajt. 

Űrmérnök és építmény-informatikai mesterképzést indít jövő szeptembertől - Magyarországon elsőként - a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME).

A második negyedévet jellemző számottevő növekedés után jelentősen mérséklődött az építőiparban megkezdett kivitelezési munkák értéke július és szeptember között Magyarországon. Bár összességében még így is magas maradt az év első három negyedévét jellemző Aktivitás-Kezdés mutató a kiugróan jó második negyedévnek köszönhetően. Az iBuild projekt- és cégadatbázisban szereplő beruházások alapján, összesen több mint 2 ezer milliárd forint értékben indultak el építési munkák a szektorban – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.

A Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. vakcinagyárat épít Monoron nyolcmilliárd forint értékben, amelynek nyomán az Európai Unió legnagyobb mélyhűtött vakcina tároló létesítménye jön létre.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője