2026. február 7., szombat - Tódor

Pert nyert a forgalmazó az OGYÉI ellen. A Fővárosi Törvényszék a február elsején hozott ítéletében megsemmisítette az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) határozatát, amely a Virostop orr- és szájspray forgalomból történő kivonását rendelte el, ennek értelmében a készítmény ismételten forgalmazható Magyarországon. Egy korábbi nemzetközi klinikai vizsgálat megállapította, hogy a gyógyszertárakban és internetes üzletekben kapható, Covid-19 elleni indikált termék képes megelőzni a PCR pozitivitást, azaz nem tapasztaltak semmiféle megbetegedést, sőt Covid-19 PCR teszteléssel sem lehetett kimutatni fertőzést a vizsgált személyeknél.

Jelentős, több mint 13 százalékos bővülést ért el az építőipar, azon belül a lakásépítéseket magában foglaló épületépítési alágazat 2021-ben. A lakásépítési kedv kiugró volt a múlt évben. Az új lakások kínálata az ingatlan.com adatai szerint 2021-ben 91 százalékkal nőt az egy évvel korábbihoz képest, de a pandémia előtti évekhez képest is látványos a növekedés. Különösen a fővároson kívüli újlakáspiac tett ki magáért, a községekben 123 százalékkal, a megyeszékhelyeken pedig 100 százalékkal nőtt a kínálat. Közben Budapesten 60 százalékos volt a bővülés, ami azért még mindig erőteljes bővülést jelent.

720 munkahely, 50 milliárdos beruházás. A lökhárítók gyártásával foglalkozó REHAU-Automotive Kft. ötvenmilliárd forintos beruházásával 720 új munkahely jön létre Újhartyánban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A kormány és a tulajdonos Opus Global Nyrt. képviselőinek jelenlétében adták át a Wamsler SE új üzem- és gyártócsarnokát Salgótarjánban. „A modernizáció jegyében ma már a robotizáció is elengedhetetlen az eredményes működéshez. Felelős tulajdonosként ugyanakkor ügyeltünk arra, hogy a robotok valóban csak a hiányszakmákban váltsák ki az élőmunkát” – hangsúlyozta az ünnepélyes gyáravatón a tőzsdei befektetési holding elnöke, dr. Mészáros Beatrix. A fejlesztés során a magyar tulajdonú társaság kiemelten figyelt a szakképzett munkaerő megtartására és a környezet védelmére.

Megnyílt a Vagheggi kozmetikai cég első magyarországi üzlete és oktatóközpontja Budapesten, a 275 millió forint teljes költségű beruházást részben saját erőből, részben Széchenyi beruházási hitelből valósították meg - közölte az olasz vállalat leánycége, a Vagheggi Kft. az MTI érdeklődésére kedden.

Az utolsó simításokat végzi a SWIETELSKY Magyarország Kft. a nyíregyházi INTERSPAR épületén. Egy modern, a vásárlói igényekhez maximálisan igazodó bevásárlóközponttal gazdagodik a szabolcsi megyeszékhely, amelyben panorámalift is lesz.

Lassan 2 éve élünk Covid-nyomás alatt, az első időkben rengetegen hangoztatták: már soha nem lesz olyan a világ, mint amilyen előtte volt. Rengeteg minden megváltozott a munka világában, ugyanakkor számos területen, ahol változásra lett volna szükség, maradt minden a régiben, és ami a legfontosabb, a remote működésnek ára van. Nagy kérdés, ki fizeti meg. Rákos Tímeával a PwC korábbi, és Hinterstein Anikóval, a cég jelenlegi HR-vezetőivel beszélgettünk, múltról és jövőről, hogy mit adott, és mit vett el tőlünk a világjárvány örökre.      

Az elmúlt év utolsó hónapjában gyorsulva folytatódott az építőipari termelés növekedése, így decemberben a kibocsátás volumene a nyers adatok szerint már 29%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, az év egészében pedig 13,3%-kal múlta felül a 2020. évi alacsony bázist – derül ki a KSH ma közzétett friss adataiból.

2022-ben az ESG kulcsfontosságú (környezeti - E, társadalmi - S, kormányzási - G) a magyar ingatlanpiacot meghatározó tényezők között, olyannyira, hogy a 2022-re vonatkozó főbb trendeket és előrejelzéseket összefoglaló ingatlanpiaci jelentésében az ingatlantanácsadó CBRE első helyre sorolta az ESG betűszóval kifejezett fenntarthatósági szempontokat.

163 településről 265 nevezés érkezett, először vizsgázott élesben vizsgázott az új, a szervező egyesület által fejlesztett 100 pontos bíráló rendszer és szoftver, összetettebb értékelő elvekkel és struktúrával.

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a Wi-Fi kémmé válik

Amikor a Wi-Fi kémmé válik

More details
A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

More details
A spekulatív irodapiaci

A spekulatív irodapiaci "pipeline" a kockázatkerülést jelzi most az irodapiacon

More details
Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

More details
Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

More details
Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

More details
Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

More details
Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője