2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Ebben az évben a DHL két részlegét – a DHL Supply Chain-t és a DHL Global Global Forwarding-ot együtt vették figyelembe a kutatásban. Az idei Gartner Magic Quadrant jelentésben a vezető nemzetközi logisztikai vállalatokat a jövőbeli stratégiájuk teljessége és annak megvalósításában való képességük alapján értékelték.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézete (NKE ITKI) felmérte a magyar társadalom okostelefon-függőségét. A tavaly novemberi kutatásból kiderül, hogy a teljes magyar lakosság 25%-a teljes mértékben vagy inkább okostelefon-függőnek tartja magát.

Az EBH által kivitelezett öt új nagyszabású próbaterem mindegyike hangszigetelt és klimatizált, valamint jelentős tűzvédelemmel is rendelkezik. Ezerötszáz négyzetméter területen öt új próbatermet és hat gyakorlóhelyiséget adtak át a budapesti Eiffel Műhelyházban.

Már érezhető a változás szele az ingatlanpiacon, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy látványosan elkezdenének süllyedni az ingatlanárak. Viszont a keresleti piacnak vége, lassabbá válhatnak az értékesítések és nagyobbak lehetnek az alkuk.

IP-címekhez, helyadatokhoz juthatott a február óta szankciós listán szereplő cég. Az Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt bevezetett szankciókat megsértve adhatott át a Google felhasználói adatokat a Sberbank leányvállalatának, a RuTargetnek a ProPublica oknyomozó újságírói nonprofit szervezet jelentése szerint.

Nincs értelme határidőt adni a visszajelzésre. Ha nem járunk el diplomatikusan egy ingatlan megtekintésekor, akkor szélsőséges esetben akár a teljes ügylet is meghiúsulhat, hívta fel rá a figyelmet Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa. A szakember azt javasolja a lakásvásárlóknak, soha ne véleményezzék vagy minősítsék az adott ingatlant első ránézésre, mert azzal sokat árthatnak. Kiemelte, hogy konkrét számokról sem érdemes az első találkozón tárgyalni, mert ezzel hátrányos pozícióba kerülhetünk.

Törökbálinton épült meg a Közért+ innovatív raktára. Alapjaiban változik meg Magyarország legújabb online termelői piacának összetétele és színvonala. A napokban Törökbálinton adják át a Közért+ legkorszerűbb technológiával ellátott raktárát, amellyel képesek lesznek új dimenzióba helyezni az egész élelmiszerláncot. Legalább 90 százalékban* magyar élelmiszereket forgalmazówebshop akár már másnapra vállalja a rendelések kiszállítását Budapest és vonzáskörzetében miközben egy vadonatúj dizájnnal emelik még magasabb szintre az online nagybevásárlás élményét. A hazai online szupermarketben több új termékkörrel és hűségprogrammal is találkozhatnak a vásárlók.

Gyorsan megtérülő megoldások árammal és napenergiával. Mint ismeretes, az eddig megszokott, rezsivédett gáz- és áramár csak az átlag magyar háztartás fogyasztásának mértékéig marad érvényben. Aki havonta e felett használja a villamos energiát, illetve a földgázt, augusztustól azok piaci árát lesz kénytelen megfizetni. Már évek óta központi téma, miként lehet az otthonok minél gazdaságosabb működését megvalósítani, a kormány most meghozott döntése azonnali cselekvésre sarkall.

A TikTok lehet a magyar kisvállalatok nagy dobása a marketingben. A történelem ismétli önmagát. Amíg 10-12 évvel ezelőtt a Facebook írta át olcsó és célzott tartalmaival a hirdetési piacot világszerte, addig 2022-ben ugyanezt az 1 milliárd aktív követővel rendelkező TikTok viheti véghez. A 15-20 másodperces rövid videókat gyűjtő platform néhány éve még csak a tinédzserek „virtuális játszótere” volt, a felhasználói kör azonban mára alaposan kitolódott a 20-as, a 30-as, sőt, a 40-es korosztály felé is.

Milánó a biohulladék megfelelő begyűjtésének területén utat mutat számos ország számára. Az olasz városvezetésnek kezdetben nem volt egyszerű feladata, mára azonban az élelmiszerhulladék-begyűjtési rendszere nagyszerűen teljesít – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség. A projek tanúlsága, hogy az emberek hamar megszokják az észszerű megoldást, melynek eredménye jó minőségű humusz és biogáz.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Elindult a karbonverseny az építőiparban

Elindult a karbonverseny az építőiparban

More details
A Colliers új tulajdonosi partnerekkel erősíti vezetését Magyarországon

A Colliers új tulajdonosi partnerekkel erősíti vezetését Magyarországon

More details
Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

More details
Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője