2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Budapest vonzáskörzetében már három helyszínen, összesen közel 270 000 m2-en fejleszt megaparkokat idehaza az alig két éve működő HelloParks. A Futureal-csoport által 2020 októberében alapított ipari ingatlanfejlesztő két raktárcsarnokot már befejezett, az év végéig pedig még további két épületet ad át a bérlőknek, amelyek Magyországon elsőként kategóriájuk legszigorúbb fenntarthatósági minősítésének is megfelelnek.

Bár a pandémia lecsengőben van, még mindig csak sejtjük, hogy az irodapiacon a hibrid modell és a távmunka mekkora szerepet kap és ez hogyan alakítja át az irodaházak életét. Most pedig már itt az új válság, vagyis bőven akadnak történések, amelyekből néhány következtetést levonhatunk, de átfogó tendenciákat majd csak évek múlva azonosíthatunk.

Az európai demokrácia központja kinyitotta kapuit, tegyen egy sétát ott, ahol az egész EU-t érintő döntések születnek!

A Tatai Vadlúd Sokadalommal a távoli északi tundrák üzenetét magukkal hozó vadludakat köszöntjük. Igazi ünnep ez minden természetbarát számára. Olyan ünnep, amelyen a látványosságról és a hangulatról a sok ezernyi vadlúd gondoskodik, a vendégek pedig mi, emberek vagyunk.

A 17 ezer négyzetméteres bel-budai irodaépület a White Star Real Estate értékesítette. A remek adottságú, újrapozícionált és átalakított 17 ezer négyzetméteres bel-budai irodaépület értékesítésével sikeresen zárta a Krisztina Plaza-projektet a White Star Real Estate (WSRE).

Reggel még fél disznó, délre már kóstoló! Hurka, kolbász, töpörtyű, szalonna és pecsenye…

Az alsó és az alsó-közép, valamint a legfelső kategóriás hotelek túlélhetik a válságot, de az átlagos adottságú és nem kiemelkedő szolgáltatásokat nyújtók vannak a legnehezebb helyzetben Magyarországon. A nagy energiaigényű vidéki wellnesshotelek közül több is elvérezhet - állapította meg október végén készült helyzetértékelésében a Newmark VLK Hungary üzleti tanácsadó cég.

2022 november 4-én és 5-én legelső ízben rendezik meg a Malömvölgy Jazz Fesztivál névre keresztelt minifesztiált, melynek a hangulatos Batalon-közeli Lovas községben található Márffy Ház ad otthont. A tematikus fesztivál programjának gerincét a magyar, illetve kárpátmedencei népzenét a jazz műfajával elegyítő formációk, valamint kiugróan tehetséges fiatal formációk adják.

Sokakat meghökkentettek a megváltoztatott tarifák alapján készülő rezsiszámlák. Lesz-e még kellemetlen meglepetés? Holoda Attila energetikai szakértőt kérdeztük.

Az első félév erőteljes gazdasági növekedését követően a harmadik negyedévtől a bizonytalanabbá váló növekedési kilátások, a jelentősen megemelkedett energiaár, a növekvő építési- és finanszírozási költségek kihívás elé állítják a kereskedelmiingatlan-piac valamennyi szereplőjét keresleti és kínálati oldalon egyaránt. Mindezek emelkedő kihasználatlansági rátákat, csökkenő befektetési forgalmat és emelkedő hozamokat vetítenek előre, amely folyamatok az ingatlanok leértékelődési kockázatát hordozzák.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

More details
Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

More details
Elindult a karbonverseny az építőiparban

Elindult a karbonverseny az építőiparban

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője