2026. június 9., kedd - Félix

Pánik nincs az újlakás-piacon, bár a kereslet drasztikusan csökkent, a fejlesztők további projekteket készítenek elő, átmeneti, legfeljebb őszig tartó megtorpanásban bízva. A tavalyi utolsó negyedévben az eladó új lakás felének már nem változott az ára, és minden harmadiknak nőtt csak, ami együttesen új piaci ciklust jelez.

Az év első hetében több mint 18 százalékkal több eladó lakóingatlan várt gazdára, mint egy évvel korábban. A kereslet azonban 40 százalékkal mérséklődött.

A világ legnagyobb kereskedelmi ingatlan- és befektetési vállalata Daniel Bienias-t nevezte ki a közép-kelet-európai régió élére ügyvezető igazgatóként 2023. január 1-jétől.

A családok számára elérhető, akár 3 millió forintos összeget elérő otthonfelújítási támogatás 2022 január elsejével startolt. Az igénylést 2022.12.31-ig lehetett benyújtani, viszont néhány esetben ezt a kormány kitolta 2023 március 31-ig. A támogatás mellett az otthonfelújítási hitel is kivezetésre került az eredeti határidő szerint.

Nagy kihívásokkal kell a céges csapatok vezetőinek megküzdeni. Óriási a problémahalmaz: recesszió, válság, gyorsan munkahelyet változtató csapattagok, akik térben és generációkban is egymástól távol vannak.

A Portfolio Top50 ingatlanpiaci szereplő listára választottak közül 13, azaz minden 4. véleményalkotó vagy vállalata a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) tagjaként aktívan tesz a hazai fenntartható épületekért és építéséért.

Számos szektor mellett a vendéglátást is alaposan felforgatta a Covid, majd azt követően a jelentős infláció, valamint az energiaárak elképesztő mértékű emelkedése. Ám, míg a járvány – a megnövekedett otthon töltött idő által – szinte kizárólag negatívan érintett minden ezen a területen tevékenykedő vállalkozást, a jelenlegi helyzetből akár nyertesen is kijöhetnek azok, akik magas minőségben és eredeti ötletre alapozzák a működésüket. A gazdasági átrendeződésnek köszönhetően az emberek gasztronómiai szokásaik terén is megfontoltabbak lettek, előszeretettel választanak á la carte étterem helyett színvonalas street food egységeket.

Nem vizsgálhatja meg az ügyletet a Gazdasági Versenyhivatal.

Hazánk egy 338 m2-es standon képviselteti magát, a 12. számú pavilonban, D20 standhelyen, a WINES OF HUNGARY - PERSONALLY közösségi márka arculati elemeinek megjelenítésével. A standon lehetőséget biztosítunk magyar borászatok bemutatkozására, információszolgáltatásra és tárgyalások lebonyolítására.

A társasházak közös napelemeire dolgozott ki koncepciót az energiahivatal. Lehetővé tenné a társasházakon telepített napelemekkel kapcsolatos elszámolást a társasházon belüli fogyasztók ennek érdekében tömörült kisebb csoportja számára egy olyan új konstrukció, amelyet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnál dolgoztak ki – írja a vg.hu.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője