2026. július 2., csütörtök - Ottó

Lakóingatlan

Lakhatási válság - ördögi körben vannak az üres lakások tulajdonosai

2022-11-29 894

Akár félmillió üres lakás is lehet Magyarországon, pedig ezek hasznosításával jelentős részben lehetne javítani a mai lakhatási problémákon - mondta az InfoRádiónak a Városkutatás Kft. ügyvezető igazgatója. Hegedűs József szerint ehhez felújítási támogatásra és jogi biztonságra volna szükség.

A lakások 12 százaléka nem lakott Magyarországon, ez 4-500 ezer lakást jelent - mondta az InfoRádióban Hegedűs József, a Városkutatás Kft. ügyvezető igazgatója. Az már egy másik kérdés, hogy ezek milyen állapotban vannak, és mennyire érdemes felújítani őket. Jellemzően ugyanis ezekre alig van pénzük a tulajdonosoknak. Különösen az olyan településeken, ahol maga az ingátlan pár millió forintot ér, és a renoválás akár 10 millióba is kerülhet.

A fővárosban értelmezhető lehet befektetési céllal belevágni, de a kisebb településeken aligha. Ez utóbbin próbál segíteni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely szociális bérlakásokat létesít a 300 legszegényebb településen. Mindezt a Felzárkózó települések elnevezésű programban keretén belül tennék, amely uniós pénzből kétezer szociális bérlakást hozna létre. 2026 június 30-ig valósítanák ezt meg.

A teljes cikk: Lakhatási válság - ördögi körben vannak az üres lakások tulajdonosai

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője