2026. február 7., szombat - Tódor

A Magyar Építő Zrt. kivitelezésével megvalósult különleges kialakítású épület már számos építészeti díjat nyert.

Online közönségszavazással értékelték az előadásokat az útépítők új generációjának bemutatkozásán. Az előző évekhez képest idén szélesebb témakörben adhattak elő a tehetséges szakemberek a Fiatal Mérnökök Fórumán, amelyet november 8-án 15. alkalommal tartottak meg a Magyar Aszfaltipari Egyesülés (HAPA) szervezésében. Összesen 14, 35 év alatti mérnök osztotta meg tudását az út és aszfalt témáján túl a hidakról, a vasútról, a metróról, vagy a közlekedésbiztonságról.

A Tungsram neve egybeforrt a magyar gazdasággal, innovációval és technológiával. Sokáig üzemeltette világhírű gyárait, majd a rendszerváltás után a GE megvette, majd 2018-ban ismét önálló útra lépett. Meghallva az idők szavát, a modern innovatív technológiák meghonosítása felé tett nagy lépést. De úgy tűnik, hogy ez is kevés. A mostani elutasított csődegyezségi ajánlat miatt felszámolási eljárás indul a vállalatnál, de a társaság folytatja a gyártást, miközben bejelentette 750 ember csoportos létszámleépítését.

"Az előttünk álló gazdasági helyzet kilátástalan" - írta a Twitter tömeges elbocsátások után megmaradt alkalmazottainak, akiktől elvett még egy juttatást, a home office lehetőségét is.

Jelentősen bővíti újlakáskínálatát a Cordia. A cég idén ősszel több mint 500 lakást hirdet meg, amelyek között mindenki megtalálhatja az ideális otthont, akár zöldövezetben, akár a belvárosban tervez ingatlant vásárolni. Az új fejlesztésekkel a VIII. és a IX. kerületben elérhető újépítésű lakások száma a negyedével bővül, a XI.-ben pedig 15%-kal. Az új épületek az AA energetikai kategóriába tartoznak, vagyis kifejezetten alacsony energiafelhasználásúak.

Ahogy szerdai cikkünkben írtuk, a fejlesztőcégnél már szeptemberben tisztában voltak azzal, hogy illetéktelen behatolás történt. A cég nem reagált a megkereséseinkre, így hivatalos megerősítést erre nem kaptunk. Nem sokkal cikkünk megjelenése után azonban ez is megérkezett, igaz, váratlan helyről: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az aznapi kormányinfón a Telex kérdésére elismerte, hogy a kormány már szeptemberben, „a történtek után néhány nappal” értesült a KRÉTA-t ért sikeres támadásról.

Building on the IPRA weekly Thought Leadership essays, the IPRA Thought Leadership webinars are a series of free events. We will provide insight and forthright opinion on the key trends and live issues that matter in the fast-changing world of public relations. The webinars will enhance your knowledge, challenge assumptions and precipitate discussion.

November végéig lehet még pályázni az Év Széchenyi Vállalkozása Díjra innováció, felelős üzleti vállalkozás, termelékenység, mobilitás, legsikeresebb fiatal vállalkozó és vidékfejlesztés kategóriákban, de több kategóriában hirdetnek fődíjat és különdíjat is.

Fontos az empátia az üzleti életben? Mi a szerepe a vezetésben, a szervezeti kultúrában és a tervezői gondolkodásban? Az empátia jelentéséről és jelentőségéről Bogár Bencével és Mizsei Szabolccsal, a KÜRT Akadémia képzésvezetőivel beszélgettünk.

Bár a magyarok is egyre inkább preferálják a bankkártyás és online fizetéses megoldásokat, előfordulnak olyan élethelyzetek, amikor a készpénznek még mindig nincs alternatívája. Ilyenkor a legtöbbeknek komoly könnyedséget nyújt az államilag garantált 150 ezer forintos keret, amin belül ingyenes juthatunk hozzá pénzünkhöz bármelyik magyarországi bankautomatából. Manapság azonban egyre gyakrabban előfordul, hogy ez az összeg már nem elég. Ilyenkor sem érdemes azonban feltétlen egyből a bankfiókba rohanni, ugyanis több hazai bank is kínál már magasabb, vagy gyakoribb limittel kecsegtető ingyenes készpénzfelvételt.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a Wi-Fi kémmé válik

Amikor a Wi-Fi kémmé válik

More details
A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

More details
A spekulatív irodapiaci

A spekulatív irodapiaci "pipeline" a kockázatkerülést jelzi most az irodapiacon

More details
Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

More details
Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

More details
Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

More details
Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

More details
Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője