2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

Ha Magyarország üzleti és technológiai központjáról beszélünk, akkor először mindenkinek Budapest jut az eszébe. Ám az elmúlt években Debrecenben is jelentős fejlődés és átalakulás ment végbe, így a várost már az ország második legjelentősebb üzleti központjának is tekintik. De milyen út vezetett idáig, és kik ma a város legjelentősebb e-kereskedelmi szereplői? A cikk szerzője Guba Vanda, az Ecommerce Expo főszervezője.

Nem úgy tűnik, hogy a budapesti irodabérlet-piacot mellbevágná az inflációs sokk mentén kibontakozó válság. Tavaly az utolsó negyedévben alig nőtt az úgynevezett üresedési ráta, ráadásul egész évben bővült a spekulatív (kiadható) irodaterület.

Előadások, gyerekeknek szóló bemutató foglalkozások, kiállítás, vásár és szuper nyeremények: minden a várandósságról, szülésről és a gyerkőc első 3 évének mindennapjairól szól majd 2023. február 12-én délután a Tudásközpontban!

Már 21. alkalommal rendezték meg a digitális marketing szakma legrangosabb hazai eseményét, Az Év Honlapja pályázatot. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre 227 nevezés érkezett. A szakmai zsűri 68 pályaművet díjazott. Az Év Honlapja Abszolút díj győztese a Virágbéke lett.

Hamarosan ismét csatlakozhatnak újonnan napelemes rendszert telepítők a villamosenergia-rendszerhez.

Február 1-jétől válnak elérhetővé az EXIM 700 milliárd forintos keretösszegű, Baross Gábor úraiparosítási programjának három kedvezményes hitelkonstrukciói az energiaválságban érintett hazai vállalatoknak.

Új értékesítési és operációs igazgatót nevezett ki a Praktiker. Dorogi János többek között az országos hálózattal rendelkező barkácsáruházlánc offline értékesítési, létesítménygazdálkodási területeiért, valamint az ellátási láncok működtetéséért felel majd. A szakember az egyik legnagyobb országos kiskereskedelmi lánctól érkezik a vállalathoz, és jelentős vezetői tapasztalattal rendelkezik a retail, valamint a pénzügyek területén.

Nagyfokú bizonytalanság jellemzi most a mindennapjainkat. Nem csak azt nem tudjuk, mit hozhat számunkra a távoli jövő, de túlzás nélkül, még abban sem lehetünk biztosak, hogy mit tartogat a holnap. A bizonytalanság félelmet szül, a félelem pedig, amellett, hogy gátat szab kreativitásunk és hatékonyságunk szárnyalásának, komoly betegségeket is szülhet, ha tartósan megőrizzük ezt az állapotot. Még mindig nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy szakembertől segítséget kérni nem szégyen! Sőt, a probléma felismerése és a megoldásra való törekvés a tudatosság magas szintjéről árulkodik.

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltatóközpontok Szövetsége idén is Logisztikai díjjal ismerte el több, a hazai iparágban vállalatvezetőként, tudósként dolgozó szakember tevékenységét.

A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól – mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt edukálni szükséges a fényképekhez fűződő jogaikról és kötelességeikről.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

More details
Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

More details
Elindult a karbonverseny az építőiparban

Elindult a karbonverseny az építőiparban

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője