2024. május 9., csütörtök - Gergely

A tavasz beköszöntével minden családi háznál megszaporodnak a kerti munkák, de az emberek hajlamosak jóval kevesebbet foglalkozni a gyepápolással, mint amennyire az megérdemelné. Pedig a gyep magától nem lesz bársonyos haragoszöld, és sokkal több energiát kell rá fordítani, mint a többi növényre.

Évente a hazai irodák 8 százalékában találnak lehallgatókészüléket, ez az arány külföldön 2-3 százalék – mondta a Világgazdaságnak Tóth Béla, a Diracom Kft. ügyvezető igazgatója.

A hírekben leginkább az éttermek, szállodák és kávézók helyzetéről olvasni, ám ezekhez a vállalkozásokhoz beszállítók ezrei is szorosan kötődnek, akik szintén nehéz helyzetben vannak. Az ország újranyitásához azonban szükség van a szakma összefogására is.

Elkészültek a Kőbányán tervezett kerékpáros fejlesztések műszaki tervei. A 2022 közepéig megvalósuló 1,0 Md értékű beruházás elsődleges célja, hogy a hálózat hiányos szakaszainak megteremtésével biztonságos és gyors kerékpáros kapcsolatok jöjjenek létre a kerületen belül és más városrészekkel – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel közleményében a Budapesti Közlekedési Központ.

A klímaváltozás gazdasági, társadalmi hatásai korunk talán legfontosabb témaköre, így blogunkon is számos írás jelent meg az elmúlt években ezzel kapcsolatban. Írtunk például a lakásárak és a klímaváltozás közötti kapcsolatról, vagy a lakóhelyválasztás és a klíma viszonyáról, illetve bemutattuk a holland jegybank stressztesztjét, amivel a klímaváltozás banki hatásait vizsgálta. Utóbbiban jelentős fókuszt kapott a klímaváltozásra adott policy válaszokból következő, a gazdasági szerkezetben bekövetkező változások banki portfólióra gyakorolt hatása.

Nagy bejelentést tett a 4iG, a magyar vállalat megvásárolná a román RCS & RDS magyar érdekeltségét, a DIGI Csoportot, amely Magyarország egyik vezető távközlési vállalata, a vezetékes internet és a televíziós piacon meghatározó pozíciókkal. Ha pont kerülne a tranzakció végére, az nagy fegyvertény lenne a 4iG részéről, a vállalat célja ugyanis az, hogy stratégiai pozíciókat építsen ki a távközlési piacon, a DIGI megvásárlásával pedig nem apránként, organikusan vagy kisebb akvizíciókkal, hanem öles léptekkel haladna a cég.

A Magyar Innovációs Nagydíj bírálóbizottsága 69 magyarországi vállalkozás közül választotta ki a 2020. évi innovációs nagydíjas társaságot, további hét innovációs díjat, valamint az év Startup Innovációs Díját is odaítélte – közölte a Magyar Innovációs Szövetség március 29-én.

A mai modern és felbolydult világban az online vásárlásokat részesítjük előnyben életünk megkönnyítése céljából: megszokottá vált, hogy házhoz rendelünk élelmiszert, háztartási kellékeket, kozmetikumokat, elektronikai eszközöket. Ám a nyugati országokban már teret hódít a digitális térben való autóvásárlás is.

A Motivation Global Utazási Kft. stratégiai együttműkődései jelentik a cég jövőjének zálogát.

Az „agyelszívás” problémájára kívánnak választ adni a Future: Hungary konferencia szervezői, az idén április 10-én hatodik alkalommal megrendezésre kerülő rendezvény a világ legjobb egyetemein tanuló magyar tehetségek, neves külföldi előadók, vezető hazai és nemzetközi döntéshozók, vállalatok, szervezetek és kezdeményezések közötti kapcsolatteremtéshez járul hozzá.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

More details
Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

More details
A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

More details
Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

More details
Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

More details