2026. június 8., hétfő - Medárd

Huszonöt helyszínen háromszáz program várja az érdeklődőket Közép-Európa legnagyobb historikus fesztiválján. A római kori harcászatot és katonaéletet megidéző legionárius csapatok, a rettenthetetlen gladiátorok, a fegyvereikkel mesterien vívó középkori lovagok, valamint az őseink életmódját és harcászatát megidéző magyar hagyományőrzők korhű jelmezeket öltve szórakoztatják és tanítják az érdeklődőket.

Töltsd velünk a nyár utolsó estéit a Hírös Hét Fesztiválon Kecskemét főterén. Programszervezőink és kollégáink már nagyon készülnek, hiszen egy hét múlva ilyenkor már javában tart a 89. Hírös Hét Fesztivál a városközpontban. Az esti programok mellett érdemes kilátogatni már kora délutántól, hiszen gondoltunk a családokra is, sőt négylábú kedvenceiteket sem kell otthon hagynotok, hiszen 100%-ig kutyabarát a fesztivál.

Nem mindennapi hétvégét hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). Szeptember 16-án és 17-én idén első alkalommal, országszerte vehetünk részt a kerékpárosbarát hétvégén, ahol nem csak biciklisbarát szolgáltatásokat vehetünk kedvezményesen igénybe, de a szövetség még fizet is azért, ha valaki kerékpáros túrát szervez.

Bizonytalan időjárásban hajózunk jó ideje, és ki tudja még, meddig. Hol ismerős, hol ismeretlen vizeken próbálunk határozottan és magabiztosan kormányozni. Néha jó széllel, néha nélküle, de folyton várjuk a váratlant. Most így kell tudnunk hajózni! A lényeg, hogy mindig legyen jól kijelölt cél előttünk, tapasztalt matrózok körülöttünk, és egy jól megépített, biztonságos hajó alattunk – a többi idővel úgyis csak egy nagy kalandnak tűnik minden tengerésznek…Az FMCG-piac aktualitásai kereskedelmi, beszállítói, HoReCa- és szolgáltatói oldalon.

Debrecen mellett már Nyíregyházán is akkumulátorgyár megépítése van tervben. A Kelet-Magyarországot érintő fejlesztésekhez azonban magas színvonalú logisztikai munkaerő megléte is szükséges. Ennek érdekében a Nyírség fővárosában a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) kellő érdeklődés esetén Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzést indít személyes oktatás formájában, ráadásul akár már idén ősszel.

Augusztus 25-én, Pécelen veszi majd kezdetét a háromnapos, környezet-fókuszú fesztivál. A rendezvényt idén először, hagyományteremtő céllal rendezik meg a Kilenc bokor völgyben. A péceliek kedvenc piknikező helyére esett a terület-választás, a tágas tér ugyanis remek helyszínt biztosít a különleges programok számára. A fákon természetes mászókák és hinták várják majd a kicsiket. A fesztiválon szakemberek is segítik majd az érdeklődőket előadásaikkal.

Magyarországra jön a Primark, amely szeptember 16. után nyitja meg első üzletét Budapesten. A Primark rendkívül népszerű üzletlánc, rengeteg magyar egészen Bécsig is hajlandó kiutazni, hogy válogathasson a cég olcsónak mondott cikkei között.

Nagy kérdések, lehet-e még növekedés az AI-részvényekben, mennyit fog érni a mesterséges intelligencia a jövőben? Hiszen irtózatos elvárások vannak az AI megjelenése miatt, többszáz százalékos emelkedést is láthattunk idén – mondta a Napi.hu-nak az SPB Befektetési Zrt. privátbankára, Láng András.

A válság, az energia- és az anyagárak erőteljes növekedése, valamint a globális konfliktusok az ingatlanfejlesztési piac finanszírozási feltételeit is átalakították. De vajon mindezek a tényezők hogyan hatnak a beruházásokra? Szeptember 7-én a Balatonfüreden megrendezésre kerülő Real Estate Beach Conference rendezvényen is fókuszba kerülnek a befektetési és a finanszírozási feltételek.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke, Flesch Tamás szerint a szövetséghez tartozó szállodák teltházzal üzemelnek az atlétikai vb ideje alatt. A hétvégén rajtolt az atlétikai világbajnokság Budapesten, ráadásul az államalapítás ünnepének apropóján is rengeteg program várta az érdeklődőket. Nem is csoda, hogy mindez a fővárosba vonzotta a turistákat – külföldről és belföldről egyaránt – derül ki a napi.hu cikkéből.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

More details
Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője