2026. május 21., csütörtök - Konstantin

A teljes fejlesztési folyamatot vizsgálva is kiérdemelte a fenntartható épületeknek járó egyik legmagasabb, BREEAM Excellent minősítést a Budapest ONE irodaház második és harmadik üteme. A Post-construction (kivitelezés lezárását követő) állapotra is kiváló fokozatot szerzett két épületrész összesen közel 40.000 négyzetméter környezetbarát irodaterülettel bővítette a hazai piacot.

Budapest körül a kormány egy logisztikai gyűrűt hoz létre, amely rácsatlakozik a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésre és a V0-ás vasúti körgyűrűre, ebben a fejlesztésben Biatorbágynak döntő szerepe van – mondta az építési és közlekedési miniszter.

Debrecen első üzleti szállodája, a négycsillagos Hotel Lycium szeptember 18-tól ismét fogadja vendégeit, elsősorban az üzleti élet szereplőit. Megújulva, felfrissülve fogad újból vendégeket a város első üzleti szállodája, a Hotel Lycium**** Debrecen – adta hírül a házat üzemeltető Aquaticum Debrecen Kft.

Sokan emlékeznek még a 80-as évek legnépszerűbb nyergesvontatóira, az Iveco TurboStarra. Az olasz tehergépjárműveket és buszokat gyártó vállalat 2021-ben 180 darab limitált szériás, piros kamion gyártásába kezdett, de ezúttal luxus bőrbelsővel, letisztult formákkal. Ebből a különleges szériából most 2 darabot adott át az Iveco hivatalos magyarországi márkaképviselete.

Szilber Szilvia társasházszakértő megkongatta a vészharangot a társasházak romló műszaki állapota miatt, melyre felkapta a fejét a szakma, és az ország. Tette ezt olyan formában, hogy a figyelem ráirányult és a félelmek felhője mögül kisütött a Nap mindazok számára, akik megfogadták, megfogadják iránymutatásait.

Akár hatszáznyolcvanezer forintos négyzetméter ártól lehet tengerparti ingatlant vásárolni Aphrodité szigetén, Cipruson. Az elmúlt években világszerte kiemelkedik a tengerparti ingatlanbefektetések közül az észak-ciprusi piac, ahol tavaly egy év alatt 50-60 százalékos áremelkedés következett be részben a kiugróan erős kereslet miatt.

A legsikeresebb marketinges döntéshozók rangsora mellett új listával jelentkezik idén a Marketing&Média kommunikációs szaklap: PR- és kommunikációs szakemberek top 50-es listáját is közzéteszik, együttműködésben a Magyar PR Szövetséggel. Magyarország top kommunikációs guruinak listáit a hagyományoknak megfelelően a Marketing Summiton hozzák nyilvánosságra.

A konferencián az ESG-megfelelés kapcsán egy-egy témát úgy elemzünk végig, hogy mindhárom szféra, azaz a befektetési, a banki és a vállalati szektor képviselői egy-egy kerekasztal-beszélgetés keretében járják körül az előttük álló kihívásokat és közösen keresik a lehetséges megoldásokat. A konferencia fókuszába az elérhető adatok minősége, mennyisége került, valamint az, hogy hol tartunk a Social és a Governance megfelelés vonatkozásában, vannak-e új fenntartható menedzsment irányok? Hogyan áll a nettó zéró kibocsátási cél ügye a banki hitelezésben? Mire számíthatunk a következő 10 évben? Hogyan hat az ESG-személet terjedése a részvényárakra, hozamokra, piacokra?

Európa legtechnikásabb akadálypályáival hamarosan három másik országban is találkozhatunkMár külföldön is megkezdte hódító útját a Running Warriors terep akadályfutó verseny, amely nyolcadik éve állít profi akadályaival jelentős kihívást a sportág szerelmesei elé. A versenysorozat évről évre lehetőséget ad a megmérettetésre nem csak a profi versenyzőknek, de azoknak is, akik aktuális erőnlétüket szeretnék ily módon próbára tenni. A brand népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 2024-ben már Romániában, Ausztriában és nagy bizonyossággal Csehországban is megtalálható lesz Európa egyik legkeményebb akadálypályája.

Szinte kivétel nélkül az összes hazai háztartásban van saját tulajdonú laptop, de céges eszközt is közel minden második magyar használ, ez derül ki a laptopszaki.hu több mint ezer felhasználó megkérdezésével készült kutatásából. A felmérés szerint a válaszadók majdnem felének 5 éves vagy annál is idősebb laptopja van, a kitöltők 50 százaléka pedig vásárolt az elmúlt egy évben laptop tartozékot vagy alkatrészt.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője