2026. június 8., hétfő - Medárd

A Matild Palota épületének rekonstrukciója a Szálloda kategóriában első díjat, az összesített pályázatban második díjat és a Legjobb projektek között a pályázók szavazata alapján harmadik díjat nyert. Ezzel a szálloda megnyerte a jogot, hogy a verseny nemzetközi fordulóján is részt vehessen és képviselhesse hazánkat a A világ legnagyobb ingatlanszakmai szövetsége, az 1951-ben alakult, párizsi székhelyű FIABCI magyar tagozata idén huszonötödik alkalommal rendezte meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot, mely egy, a szakmai szempontokat maximálisan figyelembe vevő ingatlanfejlesztési verseny.

A rendezvényszakma megerősödve került ki a Covid-válság okozta sokkból. November 21-én, az egy nappal korábban megnyitott Dorothea Hotel rendezvénytermében jubileumi közgyűlést, majd ünnepi fogadást tartott a 30 éves Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége.

A FIABCI Magyar Tagozata idén 25. alkalommal hirdette meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot. Az ünnepélyes eredményhirdetésen – melyet novemberben 22-én a Néprajzi Múzeumban tartottak – díjat vehetett át többek között a Matild Palota és a Kozmo Hotel is.

Ingyenesen látható tárlat mutatja be péntektől a Néprajzi Múzeumban található látogatóközpontban a tíz éve indult Liget Budapest projekt fejlesztéseit, amelyek eddig több mint 7,5 millió látogatót vonzottak.

Óriási, akár 1400 embernek munkát adó akkumulátorgyárat épít egy kínai cég a szlovákiai Nagysurányban. A gyár építését a tervek szerint jövőre kezdik meg, a termelés teljes beindítása 2026-ra várható. A kínai beruházó szerint a jövőben Szlovákia nemcsak az egy főre jutó legyártott autó, hanem az egy főre jutó legyártott akkumulátor tekintetében is világelső lesz.

A Waberer’s Debrecen területén telket vásárol logisztikai központ fejlesztése céljából. A Waberer’s csoporthoz tartozó KDI Property Kft. pénteken adásvételi előszerződést írt alá a Debrecen ipari övezetében található, 57 ezer négyzetméter területű építési telek megvásárlására. A telek területén a Szerződéses Logisztikai Szegmens (RCL) működését támogató, 20 ezer négyzetmétert meghaladó méretű logisztikai központ épül. 

Rossz idők járnak az online élelmiszer-forgalmazó cégekre: a járvány alatt felfutó elektronikus vásárlás után egyre inkább visszatértek a vevők a fizikai boltokba. Az Egyesült Államokban például az élelmiszerek mintegy 11 százaléka talál gazdára az interneten. Magyarországon is hasonló a helyzet: itt az elszálló árak miatt tértek vissza sokan a boltokba.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2023 első felében rekordszámú, mintegy 4600 üzlet zárt be az országban, főleg az árstop és a csökkenő vásárlóerő következtében – írja az RTL Híradó riportjára hivatkozva a Portfolio.

Megrendezte, majd kiértékelte az első, karbontudatosságot előtérbe helyező eseményét a SPAR. A Budapest Borfesztivál partnerrendezvényének szén-dioxid-kibocsátását a vállalat 392 őshonos gyümölcsfa telepítésével kompenzálja.

Miközben Magyarországon folyamatosan csökken a népesség, a világ több pontján is a túlnépesedéssel és ennek következményeivel küzdenek. Az előrejelzések szerint 2100-ra több mint négymilliárd lesz Afrika népessége, míg Európáé inkább fogy vagy stagnál. A népességrobbanás azonban Európát, így Magyarországot is elkerülhetetlenül érinteni fogja.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

More details
Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

More details
Az építőipar rejtett költsége: amikor a rossz döntések a falakba épülnek

Az építőipar rejtett költsége: amikor a rossz döntések a falakba épülnek

More details
Élelmiszer-átrakóraktárral bővül a Dachser kecskeméti telephelye

Élelmiszer-átrakóraktárral bővül a Dachser kecskeméti telephelye

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője