2025. július 7., hétfő - Appolónia

A tárcavezető szerint az áruházak az intézkedést nem teherként élik meg, hanem versenylehetőségként. Bár csak rövid ideje van hatályban, hiszen június 1-jén vezették be, már most látszanak a nagyon pozitív eredményei a kötelező bolti akcióknak - mondta az agrárminiszter pénteken a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban.

Alig egy héttel azután, hogy René Benko osztrák ingatlanmilliárdos eladta a Kika/Leiner bútoráruházláncot, a kiskereskedő csődeljárást kezdeményez - számolt be Financial Times. A Kika/Leiner új vezetősége szerdán közleményben közölte, hogy alapos felülvizsgálat után úgy döntöttek, hogy a vállalatnak radikális gazdasági szerkezetátalakításra van szüksége ahhoz, hogy életképes vállalkozásként meg lehessen menteni.

Budapesten nincs unalmas hét, a mostanin például több mindent is átadtak a köznek, igaz, a Corvin Palace-ből egyelőre csak a homlokzatot.

Kivilágított és életre keltett pilótafülkék, éjszakai reptérlátogatások, szimulátorok, motor- és hajtóműindítások, interaktív beszélgetések, guruló oldtimer járművek, játékos foglalkozások, kalandos tárlatvezetések – az év legmozgalmasabb éjszakájára készül az Aeropark!

Nehéznek találod, hogy trendi, sportos stílusban találj magadhoz illó összeállításokat? A sportruházat, mint divatirányzat az elmúlt években nagyon sokat fejlődött. Egyre többen kedvelik a sportos stílust, mert kényelmes, ugyanakkor azonnal magára tudja vonzani a figyelmet.

2023. június 2-3-án, a Füvészkertben zajlott le az Építészfórum által szervezett Építészfesztivál, melynek első napján az ABUD Mérnökiroda konferenciája jelentett prominens szakmai eseményt. A kétnapos rendezvény egyúttal a Field of Sparks alkotóhét nyitánya is volt, ahol számos előadás és kerekasztal-beszélgetés járta körbe a program központi kérdését, a túlélést.

Az állampapír mellett az ingatlanbefektetések lehetnek a változás nyertesei.A múlt héten bejelentett szigorítások alaposan átrajzolhatják a megtakarítások piacát a pénzügyi szakemberek várakozásai alapján. A kormányzati szándék egyértelműen az állampapírok piacának erősítése, de emellett az ingatlanbefektetések szerepe is tovább erősödhet a Duna House szerint.

Az osztrák Kika/Leiner bútoráruházlánc bezárja áruházainak több mint felét, a mintegy 3500 alkalmazottból pedig 1900-at elbocsátanak. A Kika/Leiner csoport (Leiner Kika Möbelhandels GmbH) új tulajdonosa az osztrák Der Standard értesülései szerint a jövő héten dönthet arról, hogy fizetésképtelenséget jelent-e.

Újabb jelentős bérlő költözik az Agorába: a hazánkban elsősorban irodai megoldásairól ismert svéd Kinnarps 500 m2-en alakítja ki az új showroom-ba oltott irodáját az Árpád-híd pesti hídfőjénél. Ezzel gyakorlatilag megtelnek a Váci úti irodafolyosó egyik legnagyobb léptékű projektjének irodaterei.

Milyen gazdasági környezettel megyünk neki a nyárnak? Milyen hatással lesz ez az ingatlanfejlesztők életére? Hogyan tud részt venni a rengeteg barnamezős terület a főváros által kijelölt fejlesztési irányban? Hogyan lehetnek élhetőbbek az új fejlesztési területek? Többek között ezekről a kérdésekről beszéltek a Portfolio Property X 2023 konferencia második szekciójának előadói, majd egy panelbeszélgetés keretében az irodapiaci bérlői igényeket járták körül a szakértők.

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

More details
Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

More details
VeszprémFest, 2025. július 8-12.

VeszprémFest, 2025. július 8-12.

More details
Új lendületben a közép- és kelet-európai ipari-logisztikai piac

Új lendületben a közép- és kelet-európai ipari-logisztikai piac

More details
A hibrid munkavállalók nagyobb rugalmasságot és kevesebb irodai napot szeretnének

A hibrid munkavállalók nagyobb rugalmasságot és kevesebb irodai napot szeretnének

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
EDGE Fest Conference – Határokat feszegető építészeti gondolatok Budapesten

EDGE Fest Conference – Határokat feszegető építészeti gondolatok Budapesten

More details
Belvárosi SUP túra a Dunán, 2025. július 2-6.

Belvárosi SUP túra a Dunán, 2025. július 2-6.

More details
„Egészenén” élmény a dm-ben – a got2b nyári beauty eseménye

„Egészenén” élmény a dm-ben – a got2b nyári beauty eseménye

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője