2026. május 21., csütörtök - Konstantin

„Ki lesz az angyal? Csak még egy falatot anyu kedvéért!” – hányszor hallottuk ezeket a mondatokat gyerekkorunkban és talán sokan ezt mondogatják a saját gyerekeiknek is. Nem is gondolnánk azonban, hogy mennyi terhet róhat ránk ez a néhány kedvesnek szánt mondat, amivel a szüleink, nagyszüleink evésre buzdítottak minket.

2024-től módosul a mérlegképes könyvelő képzésre vonatkozó hatályos jogszabály, a kurzus hatósági képzéssé alakul át. Ugyan a pontos közlemény még nem jelent meg, azt már most is tudni: az eddig jól működő távoktatási rendszer januárral megszűnik, a helyére a jelenléti oktatás lép.

Egy dél-amerikai utazás megszervezéséhez kérte a chatbot segítségét, és a végeredményt egy szakértővel véleményeztette az egyik svájci szaklap.<

A 75 éves Gyermekvasút az idei adventi időszakra is különleges díszítésű kocsikkal lepi meg a kirándulókat. A tavaly debütált fénykocsi mellé idén egy fénymozdony is készült.<

141 kulturális fesztivál nyert támogatást 2024-es tervei megvalósítására a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Kulturális Fesztiválok Kollégiumának pályázatán.

A reBrief spotszemléjében beszélünk a FoxPost évvégi kampányáról, a BKK kampányfilmjéről, az Alfa Biztosító új reklámjáról, a Suzuki új filmjeiről, valamint a Yettel karácsonyi kampányfilm-sorozatáról. A műsor második felében Kobza Attila, a Mediator digitális igazgatója a vendégünk, akivel megvizsgáltuk, hol tart a valóságmanipulációs technológia.

A koronavírus-járvány előtti szinthez közelít a magyarok utazási kedve külföldön és belföldön egyaránt – mondta a Trend FM által megkérdezett turisztikai szakértő.

Január 1-jétől indul a CSOK Plusz, ami leváltja az addig elérhető CSOK-támogatást. A változó támogatási formák általában hatással vannak az ingatlanpiaci forgalomra az év végén és az új év elején: növekvő kereslet, esetleg kivárás érezhető. De mi a helyzet most?

Európa-szerte egyre nagyobb számban fordulnak a vállalkozások tulajdonosai a villamos energia felé dekarbonizációs célkitűzéseik teljesítésekor, az épületeik hálózatikapacitás-bővítésekor azonban gyakran ütköznek problémákba. Egy új amszterdami szállodaprojekt azonban kiváló példája annak, hogyan fordítható előnnyé a megfelelő hálózati kapacitás hiánya, és ebben az Eaton megközelítése is kiemelt szerepet kapott.

Green financing in the commercial real estate sector has experienced significant growth in recent years. Against the backdrop of current energy prices in the European market, green financial sources play a pivotal role in steering investments and developments toward greener, more energy-efficient, and sustainable practices. The real estate sector holds a determinative role in driving the green transformation, particularly in the light of the European Commission’s findings, that buildings in the EU are responsible for 40% of our energy consumption and 36% of greenhouse gas emissions in 2020.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

More details
A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

More details
A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője