2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Játékkal, zenével és tánccal, kolbásztöltő versennyel, hagyományos disznótoros ételekkel várnak mindenkit 2024. február 10-én reggel 8 órától a XII. Csepeli Disznótoron a Csepeli Napközis Táborban.

Február 10-én egy rendhagyó piacozásra invitálunk benneteket a Hunyadi térre, ahol a termelői portékák és finomságok mellett a farsangi mulatság lesz a főszerepben!

Diafilm klasszikusok kiállítása a Diafilmgyártó Vállalat alapításának 70 éves évfordulója alkalmából, áttekintés a diafilmek változatos világáról, emlékezés a diafilm történetére.

A denkmal, az európai műemlékvédelmi, restaurálási és város- falu rehabilitációval foglalkozó szakkiállítás 1994. évi premierje óta sikertörténet nemcsak a Leipziger Messe portfoliójában, de minden résztvevője számára is.

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az emberi agy működését utánzó számítástechnika az előrejelzések szerint az elkövetkező évtizedekben átalakítják majd az életünket és a munkánkat. Az Institute for the Future legutóbbi jelentése pedig még erőteljesebben fogalmaz, szerintük a „2030-ban létező állások 85 százalékát még fel sem találták, így az új tudás megszerzésének a képessége értékesebbé válik, mint a tudás maga”. Ezért is egyre fontosabb kérdés a felsőfokú tanulmányaikat megkezdő hallgatók számára, hogy valóban jövőbiztos tudást adó szakot válasszanak.

Idén menő lesz párosítani a márványhatású padlólapot a fahatású falicsempével, és hódítani fognak a szokásosnál nagyobb, a 60 x 60 cm-es vagy a 60 x 120 cm-es padlólapok – állítja a Praktiker szakértője. Az otthonfelújítás kapcsán a 2024-es trendekről elárulta, hogy trendi marad a minimál stílusú fürdőszoba, és a színek toplistáját a bézs, a barna, a szürke, valamint a fehér és a fekete színek vezetik majd. A szakértő a népszerű megoldások bemutatása mellett segít átgondolni a burkolatcseréhez szükséges szempontokat is.

A világ egyik vezető szállodalánc vállalata, az IHG Hotels & Resorts a HOTCO konferencián jelentette be, hogy Budapesten nyitja meg első európai Holiday Inn & Suits szállodáját. A szálloda várhatóan 2026 második felében nyitja meg kapuit a magyar fővárosban.

2009 óta minden év februárjában tartják a Biztonságosabb Internet Napját. Idén február 6-ra esik a Safer Internet Day, a világnap alkalmából egy országos edukatív játékot indul.

Adathalászatra, online bántalmazásra és a mesterséges intelligencia használatára hívják fel a figyelmet a 21. Biztonságos Internet Napon.

A 41 év alatti lakásvásárlók élhetnek januártól azzal a lehetőséggel, hogy a jogszabályban meghatározott, legalább 20 százalékos önerő helyett 10 százalék is elegendő lehet, ha valaki lakóingatlant kíván venni.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

More details
A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

More details
A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője