2026. május 21., csütörtök - Konstantin

A covid óta együtt élünk azzal a szabállyal, amely engedélykötelessé teszi külföldiek tulajdonszerzését egyes magyar stratégiai ágazatban működő társaságokban. Bár veszélyhelyzetről már rég nem beszélhetünk, a szabály várhatóan jó ideig velünk marad – csak közben párszor módosult. Mint ahogy ez megtörtént idén januárban is, derül ki a Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalójából.

Az infravörös fény jótékony hatásai már régóta ismertek, de ahogy a technikai eszközöknél általában, ezen a területen is hatalmas a fejlődés. Az infraszauna a bőrbetegségektől, az immunerősítésen át az érrendszeri rendellenességekig rengeteg problémára megoldást jelenthet, ráadásul ma már egyszerűen beépíthető bármelyik lakásba.

Ha egy ügyfelünk azt mondja, hogy „tartsunk megbeszélést”, mire gondolunk: videó- vagy telefonhívásra? A világjárvány előtt a válasz egyértelmű volt: felvettük a telefont és tárcsáztuk a kívánt számot. Ez azonban megváltozott, manapság a legtöbb ember arra gondol, hogy a másik egy Zoom, Google Meet vagy Microsoft Teams meghívót küld az említett megbeszélésre.

A koronavírus-járvány és a home office térnyerése felforgatta az irodapiacot. A nemzetközi trendeknek megfelelően Magyarországon is átalakultak az irodahasználati szokások. Felértékelődött az élhetőség, egyre fontosabbak a dolgozók feltöltődését, a munkahelyi szünetek tartalmas eltöltését szolgáló megoldások, miközben a munkaadók egyre több trükköt vetnek be, hogy vonzóvá tegyék az irodai munkát.

Adam Neumann visszavásárolná magát az év végén csődöt jelentett WeWorkbe. Állítása szerint vételi ajánlatait a cég jelenlegi menedzsmentje folyamatosan blokkolja.

A felvonók akár egy épület energiafogyasztásának 15%-áért is felelősek lehetnek, így esetükben az energiahatékony fejlesztések kulcsfontosságúak a költségmegtakarítás szempontjából. Az innovatív technológiák, mint például a sebességváltó nélküli hajtások, a regeneratív hajtások és a prediktív karbantartás javítják a felvonók hatékonyságát, csökkentik az üzemeltetési költségeket és elősegítik az épületek működésének fenntarthatóságát.

Flesch Tamás, Ganczer Gábor, Klemm Balázs, Kovács Balázs, Kreinbacher József, Molnár Judit, Orbán Ráhel, Semsei Rudolf, Tiborcz István, Váradi József – néhány név a magyar turizmus meghatározó szereplőit bemutató exkluzív top 50-es kiadványunkból, amely a 31. Turizmus Évadnyitó Gálára jelent meg.

Idén több szállodanyitás is várható Budapesten, a kapacitásbővítést viszont a magas hitelkamatok fékezik, fejleszteni most leginkább önerőből éri meg – írja a Világgazdaság.

Januárban eltérő pályát jártak be az országos és a fővárosi ingatlanárak. Országosan minimálisan csökkentek lakásárak, Budapesten azonban jelentősebb emelkedés volt látható az ingatlan.com lakásárindexének legfrissebb adatai szerint.

A Super Bowl nem csupán egy izgalmas sporteseményről szól, hanem a mögötte álló összetett létesítménygazdálkodási folyamatokról is. A fő amerikai futball-bajnokság döntőjének facility management feladatainak biztosítása egy rendkívül összetett és technológiai szempontból kihívást jelentő kihívás, amelynek sikere elengedhetetlen az esemény sikeréhez. Az FM- csapatnak minden részletre oda kell figyelnie, hogy biztosítsa az esemény zökkenőmentes lebonyolítását, írja a Facility/Property Management Blog.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

More details
A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

More details
A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője