2026. június 8., hétfő - Medárd

Szijjártó Péter külügyminiszter maga lobbizott Madridban a magyar konzorcium mellett, ami beszállna a Talgo vonatgyártóba. Mi történt? A Hernádi Zsolthoz köthető Magyar Vagon konzorciumban szerezné meg a patinás spanyol Talgo 40 százalékát egy befektetési alaptól. A spanyoloknak jól jönnének a magyar telephelyek – például a Dunakeszi Járműjavító –, a Magyar Vagon pedig terjeszkedne, kapacitásokra van szüksége. Az IHO arról ír, a magyar külügyminiszter személyesen lobbizott az üzletért Madridban spanyol kollégájánál, arra ugyanis a spanyol kabinetnek is rá kell bólintania.

„Mi jöhet még?” Az elmúlt néhány évet „túlélő” járműipari cégek agilis vezetői mára teljeskörűen berendezkedtek a válság- és változásmenedzsmentre. Az ellátási láncokban a nehézségek továbbra is jelen vannak, a jelenlegi energiaárszint mellett pedig a versenyképesség megtartása is nagy feladat a magyar járműiparnak. A munkaerőhiány, valamint az elérhető munkaerő minősége egész Európában kihívást jelent a vállalatok számára – a hatékonyság és a termelékenység növelése érdekében a robotizációban és az automatizációban rejlő lehetőségeket is maximálisan ki kell használniuk.

A Portfolio Csoport Agrárium 2024 Konferenciája az egyik legrangosabb szakmai esemény az agrárgazdaságot érintő tavaszi rendezvények között. A konferencia alapvető célja, hogyinformációkat nyújtson minden olyan fontos, év elejétől bekövetkező változásról, amely meghatározza az agrárpiaci szereplők eredményes gazdálkodási-üzleti tevékenységeit 2024-ben. A rendezvény ennek megfelelően napirendre tűzi mindazokat a jelentős támogatási, jogszabályi, finanszírozási, piaci és jövedelmezőségi változásokat, amelyek új feltételeket és körülményeket teremtenek az agrárium számára.

Ingatlanpiaci évnyitó rendezvény, hogy tágabb perspektívából indítsuk a jövőt!  Az ingatlanpiac szárnyaló vagy éppen tragikus folyamatait, jelenségeit, kihívásait, lehetőségeit napi szinten érezzük a bőrünkön. Kamatok, infláció, hozamok, bérleti és üzemeltetési díjak, üresedés, home office, energiaellátás stb. az éjjeleink és nappalaink része. 

Másfél év után szabadulnak fel az Európai Uniótól járó magyar kohéziós források, ami önmagában még nem jelenti azt, hogy azonnal megindulhat a támogatásokért járó verseny. Sok buktatóra kell figyelni a közbeszerzésen induló és a fejlesztési forrásokra pályázó cégeknek. Megváltoztak a prioritások, valamint a számos területen gyökeresen átírták a szabályokat. Mindemellett pedig az orosz-ukrán háború, a koronavírus-járvány és a deglobalizációs folyamatok is új pályára helyezik a magyar vállalkozásokat.

Újkori történetének egyik legnehezebb időszakát éli át a magyar biztosítási szakma. A rengeteg EU-s és felügyeleti szabályozási kihívás mellett a kormány stratégiai ágazatként kezdett rátekinteni a szektorra, annak tulajdonosi és szabályozási következményeivel együtt. Ezek közül igazi újdonság a márciusi lakásbiztosítási kampány, amelynek elindulását közvetlenül előzi meg a Portfolio Biztosítás 2024 konferenciája, így igazán forró lesz a téma. Sok szó esik az életbiztosítások értékteremtési szempontból való új megközelítéseiről, a biztosítók stratégiájáról és a közvetítői piac jövőjéről is. Velünk lesznek a szabályozás és a piac nagyágyúi e témák megtárgyalásában.

Minden esztendő januárjában a kaszinóiról is méltán ismert Las Vegas-ra figyel a techvilág. A leghasznosabbtól a legőrültebb eszközökig, kütyükig és megoldásokig felvonul itt minden, ami a fogyasztókat és az üzleti világot érdekelheti – vagy éppen elborzaszthatja.

Miért küszködik kapacitás szűkével a globális chipipar? És sok vagy kevés az a 7 ezer milliárd dollár, amiből ezt a kihívást kezelné Sam Altman?

Ki ne akarna sokkal olcsóbban és gyorsabban termelni és növekedni? A hatékonyságot növelő, jelentős költségmegtakarítást hozó mesterséges intelligencia beemelése a cég munkafolyamataiba már tömeges méreteket öltött. Ide biztosan érdemes befektetni!

Várkonyi Balázs stratégiai együttműködésre lép az Avokadoval, így az ED Group Kft. részesedést szerez a népszerű bevásárlóplatformban. A társulással a hazai online kiskereskedelem képének átalakítását tervezik, céljuk, hogy 5-10%-ot szakítsanak ki az FMCG szektorból.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

More details
Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője