2026. június 8., hétfő - Medárd

Két időszaki kiállítás nyílt csütörtökön a budapesti Vasarely Múzeumban: az egyik tárlat a művész 1948 és 1998 között készült kiállítási plakátjait mutatja be, a másikon Pán Imre gyűjteményéből Vasarely rajzai, kollázsai, akvarelljei, grafikái, albumai láthatók.

Felszámolták a Belgrádi Autómúzeumot, amely több mint ötven veterán, érdekes történettel rendelkező, filmforgatáshoz is használt autónak adott otthont Belgrád központjában.

A középkorosztály dominál a hazai ingatlanpiacon, egy részük az állami támogatásokkal is élni kíván, más részük befektetési célból vásárol, illetve sokan vannak, akik élethelyzetük változása, elsősorban válás miatt keresgélnek ingatlant. A szakértők szavaiból az is kiderült, hogy milyen méretű és árú ingatlanok érdeklik őket.

Ma már szinte a mindennapok része a mesterséges intelligencia (MI), amelyet egyre szélesebb körben alkalmaznak. Ezzel párhuzamosan azonban mind hangosabban kongatják a vészharangokat is, miszerint nem árt vigyázni az új technológiával. Utánajártunk, milyen hátulütői lehetnek az MI használatának a cégek márkaépítésével kapcsolatban.

Az egyik állomáson végzett teszt során a Transport for London egy számítógépes látórendszerrel próbálta felismerni a bűncselekményeket és a fegyvereket, a sínekre esett embereket és a bliccelőket.

A Nestlé kivezeti a Breakaway és Yorkie kekszszeleteket, helyette a Blue Riband új mogyorós ízesítésére fókuszálva hajt végre termékváltoztatásokat Nagy-Britanniában.

Tavasszal a világzene meghatározó képviselői varázsolnak egzotikus hangulatot a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, míg a nyári fesztiválszezon kapuit a Hey, June! sorozat nyitja meg. Júniusban a legígéretesebb hazai tehetségek koncertjei mellett egy legendás magyar zenekar áll újra össze a Müpa színpadán.

Idén harmadik alkalommal várja Eplényben a téli sportok szerelmeseit a Banked Bakony freestlye snowboard-esemény, amely a versenyzés mellett elsősorban a snowboard-közösség építéséről szól. A Banked Bakony a World Snowboard Federation által is elfogadott snowboard-verseny, ezáltal a hivatalos versenynaptár része.

Dubajban nemrég adták át a One Za'abeel ikerfelhőkarcolókat, rajta a világ leghosszabb, pontosan 120 méter hosszú végtelenített medencéjével.

A Forbes Travel Guide (FTG) nyilvánosságra hozta a legutóbbi minősítéseinek eredményét, melyen több budapesti szálloda is négy- vagy akár ötcsillagos besorolást kapott.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

More details
Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője