2025. december 26., péntek - KARÁCSONY

Ha őszinték akarunk lenni, el kell ismernünk, hogy a takarítás nem tartozik a kedvenc tevékenységeink közé. Nem azért végezzük, mert kellemes időtöltést jelent számunkra, hanem azért, mert szeretjük, ha tiszta a környezetünk. Ma már szerencsére a takarítás szinte minden területére találhatunk olyan modern eszközt, ami a ráfordított időt lecsökkenti, a kényszerű feladatot kellemesebbé teszi. Porszívózás esetében ezt a célt szolgálja a központiporszívó-rendszer, amelynek használatával ráadásul egészségünkért is sokat tehetünk.

A központiporszívó-rendszer alkalmazása új fejezetet jelent a takarítás történetében. Ezzel a technológiával mindenütt olyan tisztaságot lehet varázsolni, amelyet eddig csak fáradságos munkával lehetett elérni.

„Finnországban és Portugáliában már nem adnak ki építési engedélyt – és lakhatási engedélyt sem –, ha nincs a házban központi porszívó. Ennek oka a környezetvédelmi és egészségügyi szempontokban keresendő. Három nagyon fontos tulajdonsága van ugyanis ezeknek a porszívó rendszereknek. Az egyik az, hogy csendes, hiszen a gép a garázsban, pincében, gépészeti helyiségben működik, így az általa keltett zaj nem észlelhető a lakótérben. Másik fontos tulajdonsága, hogy kényelmes, nem kell cipelni a porszívógépet, csak egy gégecsövet kell kézbe venni. Ez általában 9 méter hosszú, tehát egy csatlakozóról több helyiséget is ki lehet takarítani. A rendszer harmadik és egyben legfontosabb tulajdonsága a pormentes, egészséges környezet biztosítása”, hívta fel a figyelmet Tóth Csaba, központiporszívó-szakértő, a 26 éve központi porszívókkal foglalkozó T-Markt Kereskedőház Kft. ügyvezetője.

Nem csak új építkezésnél lehet beépíteni

Természetesen a központiporszívó-rendszer kiépítésének a legegyszerűbb módja, ha már a ház megépítésekor kialakításra kerül a számára szükséges hely és a csövezés, de az sem esik el ettől a lehetőségtől, aki erre korábban nem gondolt, illetve kész házba költözött be.

„Mindössze az 5 cm átmérőjű csövet kell elrejteni. Vannak erre bizonyos technológiák, amiket telepítési segédletünkben is bemutatunk. Magyarországon nagyon sok régi építésű családi házat alakítanak át manapság felújításkor, átalakításkor. Ezek még több kéménnyel rendelkeztek, de a fűtési rendszer korszerűsítése után kettő-három már használaton kívül van. A függőleges strang-megoldást egy többszintes háznál a pincétől a padlásig így lehet kiépíteni, de pl. egy mennyezetig érő beépített szekrényben is el lehet vinni a csővezetéket, kialakítani egy áttörést. Sőt beépített porszívó rendszer már nem csupán kertes házakban alkalmazható, de lakótelepi lakásokba is beépíthető”, avatott be a szakember.

Porszívó vagy porfújó?

Amerikában tanulmányokkal bizonyították*, hogy tökéletes és tiszta levegőt csak és kizárólag központiporszívó-rendszerrel lehet elérni. Amikor a hagyományos porszívóval takarítunk, az a levegőt a porral, szeméttel együtt beszívja, megszűri, de a legaprópp szemcsék a lakótérbe visszakerülnek, ami által a kiszűrhetetlen poratkák és pollenek egy része a lakótérben marad.

„A hagyományos porszívó emellett a leülepedett port is felkavarja porszívózás közben, hiszen a visszafújt megszűrt levegő folyamatosan kering a lakótérben, ezáltal egy állandó porkörforgás keletkezik. A beépített porszívó rendszer ezzel szemben eltávolítja a beszívott anyagot, és nem fúj vissza semmit, mert a portartály zárt és a szűrőn átjutó kisméretű szemcsék a kifújó vezetéken át az épületen kívülre távoznak”, részletezi a központiporszívó-szakértő.

A hatékonyság, a kényelem és az egészség szolgálatában

A központiporszívó-rendszerrel könnyebb és hatékonyabb a porszívózás. A rendszer állandóan telepített, és a falakon vagy padlón elhelyezett elszívó aljzatok segítségével könnyen hozzáférhető minden helyiségben. A csövek és az aljzatok általában az egész házra kiterjednek, így nincs szükség a hagyományos porszívóval való helyváltoztatásra és a konnektorok cseréjére. A központi egység távol helyezkedik el a tisztítandó helyiségektől, így a zajszintet minimalizálja. A porszívózás során csak az csövön és takarítófejen áramló levegő okoz zajt, ami kevésbé zavaró a házban tartózkodók számára.

„A központiporszívó-rendszer a szennyeződéseket egy kijelölt helyre, a központi portartályba a házon kívülre továbbítja, így a levegő tisztább marad a lakóterekben mint hagyományos porszívózaskor. Egy, a Kalifornia egyetem kutatói által készített felmérés szerint a központi porszívót használó lakásokban 64%-kal alacsonyabb az asztmatikus és allergiás panaszok volumene. A vizsgálat alapján kijelenthetjük, hogy a központi porszívó legfontosabb tulajdonsága, hogy tisztítja azt a levegőt, amit a lakásunkban tartózkodva lélegzünk be”, fejtette ki Tóth Csaba.

Tévhitek a központi porszívóval kapcsolatban

A témával kapcsolatban számos tévhit terjedt el. Az egyik leggyakoribb tévhit szerint a termék drága luxuscikk. Egy átlag 150 négyzetméteres, egyszintes családi házba beépített központiporszívó-rendszer bekerülési értéke minden tartozékkal, a takarítókészlettel együtt, beüzemelve bruttó 400 ezer forint környékén mozog, a konkrét összeg a kivitelezés fázisainál támasztott igényektől függ.

„Önmagában vizsgálva magasnak tűnhet az összeg, ha azonban hosszú távra tekintünk, máris más képet kapunk. Egy hagyományos porszívó élettartama, minőségtől függően 1-5 év, míg a központiporszívó-rendszereket 30 évre tervezik. Ritkán, de fellelhetők Magyarországon ennyi idős, külföldről behozott kuriózumok. Egy ilyen készülék szervizelésénél – amelyet mi végeztünk – csupán a szénkefe cseréjére volt szükség. Mivel a motoron kívül a gépben nincs tartós kopásnak kitett alkatrész, élettartama igen hosszú”, mutatott rá T-Markt Kereskedőház Kft. ügyvezetője.

Nem utolsó szempont az sem, hogy a központiporszívó-rendszer kiépítése új komfortfokozatra emeli az ingatlan felszereltségét, ami akár milliókkal növelheti az értékét.

I Forrás: T-Markt Kereskedőház Kft./ Üzleti Hírszerzés

Az elmúlt években egyre jelentősebb összegeket hozott havonta a lakástulajdonosok számára ingatlanuk bérleményként való kiadása, a trendek pedig még tovább segítik a magasabb hozamok elérését. A bérlemények iránti kereslet növekedése, valamint a bérleti díjak emelkedése is jelentős pénzügyi előnyöket eredményez, de egyéb kedvező feltételek is segítik az ingatlanba fektetőket. Annak érdekében, hogy a befektetési céllal lakást vásárlók figyelmét felhívja, Magyarország egyik vezető lakóingatlan-fejlesztője, a LIVING és az ELTINGA kutatóközpont egy újabb közös tanulmányt készített, amelyben a bérlői piac változását és a tulajdonosok számára elérhető lehetőségeket vizsgálták.

„Már novemberben elkezdődött a síszezon Magyarországon, erős évre számíthatunk idehaza. Egyre többen választják a hazai pályákat, jelenleg a magyar lakosság 5-6 százaléka használja ezeket rendszeresen” – mondta a Magyar Síszövetség elnöke a TrendFM-en.

Az idei Fehérvári Advent újdonsága az Ikarus Mikulásjárat. 2023. december 1-4. között kisebb utazásra viszi az érdeklődőket az Ikarus adventi fényekkel feldíszített elektromos busza.

Városnéző séta a gőzölgő Hévízi-tó és Hévíz-patak partján, melynek során kiderül: milyen vadregényes hely volt régen a mocsárvilág.

2023. december 2-31. között Adventi termelői napok várják az érdeklődőket Hévízen. Szombaton és vasárnap különböző tematika mentén vásárolhatunk, kóstolhatunk különféle helyi termékeket - invitál a csodalatosmagyarorszag.hu.

A FIABCI Hungary idén huszonötödik alkalommal rendezte meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot, amelynek keretében a magyar és a nemzetközi szakmai zsűri 11 kategóriában díjazta a magyar ingatlanfejlesztések legjobbjait, amelyek 2024-ben a nemzetközi döntőn Szingapúrban is képviseltethetik magukat.

A munkaerőhiány, az infláció, az orosz-ukrán konfliktus és a közel-keleti háború miatt várható újabb energia-, anyag- és alkatrészellátási kihívások ellenére a létesítménygazdálkodási szakemberek optimisták. Az idén 10 éves Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO FM) idei utolsó negyedévi hangulatindexe alapján (53,24) a következő évre nézve is bizakodó az előrejelzés, a vállalatvezetők a piac további növekedését várják, kiemelt figyelmet szentelve az ESG kritériumoknak, a PropTech megoldásoknak és az oktatás ügyének.  

Mérföldkőhöz érkezett a tízéves Liget Budapest Projekt, amely a Városliget megújításáért felel 2013 óta. A Néprajzi Múzeumban 2023. november 24-én tartott sajtótájékoztatón Baán László és Gyorgyevics Benedek többek között az eddigi sikerekről és kihívásokról beszéltek, valamint arról, hogy a következő nagy volumenű projekt, az Új Nemzeti Galéria is lassan elkészül. A fejlesztést várhatóan jövőre kezdik és 2028-ra fejezik be. Az eddigi eredmények prezentálására létrehoztak egy ingyenesen látogatható tárlatot a Néprajzi Múzeumban.

Vékási Tamást nevezték ki az EY Magyarország vezérigazgatójává. A nemzetközi tanácsadó cégnél már 25 éve dolgozó vezető célja, hogy tovább erősítse az EY különböző szolgáltatási területei közötti szoros együttműködést, amiben kulcsszerepet szán a vállalat szektorális fókuszának és technológiai portfóliójának.

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője