2026. június 8., hétfő - Medárd

Jól zárta a 2023-as évet a magyar turisztikai szektor és a lendületet a január után a február sem törte meg: a vendégek száma 23, a vendégéjszakáké 19%-kal nőtt. De nem csak a belföldi, a külföldre tett utazások száma is folyamatosan élénkül. A Pénzcentrum körképéből kiderül, melyek lesznek az idei nyár slágerországai a magyarok körében, milyen kedvezmények érhetőek még el, illetve választ kapunk arra is, mik most a legtrendibb úti célok. 

A kormány bejelentette, hogy új otthonfelújítási programot indít, amelyet az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére lehet igénybe venni. A nagyjából 20 ezer ingatlant érintő otthonfelújítási program 2024. júniusi indulása a várakozások szerint legalább 127 milliárd forintos megrendelést generál a hazai építőipar számára. Most megnéztük a Google Trends adatait az otthonfelújítási támogatás iránti internetes érdeklődésről, ami megmutatta azt is, relatíve hol a legnagyobb az érdeklődés Magyarországon.

A lakáspiaci élénkülésnek köszönhetően az ingatlanárak is magukra találtak márciusban, de kiugró drágulásról továbbra sem lehet beszélni. Az ingatlan.com lakásárindexe 2,7 százalékos áremelkedést mutat éves összevetésben, ami az egytizede annak a drágulási ütemnek, ami 2022 előtt jellemezte időnként a lakáspiacot. Az ország különböző régiókban viszont óriási különbségek láthatók.

Ha azt hitted, már mindent hallottál, a Budapest Ritmo különleges koncertjein biztosan meglepődsz. A világ zenei nyelvei, ősi hagyományok és kortárs hangzások, ritkán hallott hangszerek és műfajok várják, hogy felfedezd, és megtaláld új kedvenced. A Ritmo minden mozzanata inspirál és összeköt: a showcase nap az új tehetségeké, a zenei filmek, konferencia és DJ settek új kapcsolódásokat hoznak.

Pátyi Pincehegyi Nyitogató programok havi rendszerességgel. Ha szeretnél kikapcsolódni, beszélgetni, finom borokat ízlelni, jó kávét inni, és mellette szuper ételeket kóstolni, akkor a Pincehegyen van a helyed! Nyitott pincék - bor - gasztro - jó hangulat, akkor Páty!

Ha tavasz, akkor Etyeki Piknik ! Vidámság, házias ízek, jó borok és napsütés, szakadj ki a hétköznapok szürkeségéből! Ami idén is biztosan várható: zeneszó, virágillat, ínycsiklandó falatok, kézműves termékek és a környék legjobb pincészeteinek színe-java. Piknikezz velünk, és merülj el a hamisítatlan Etyek-életérzésben!

Tehetségkutató fesztivál lesz a kispesti általános iskolásoknak. Adj hangot a tehetségednek! 2024-ben a KMO Művelődési Központ és Könyvtár ismét színpadra hívja kerületünk általános iskolásait

19. Egyetemi Tavasz Szegeden 2024. április 10. - május 31. között. Tudományos, kulturális, ismeretterjesztő, sport és szórakoztató programok, konferenciák, kari napok különböző egyetemi és városi helyszíneken. Minden, ami egy hónap alatt az egyetemen történik.

Olyan erdei túraösvényeket gyűjtött össze a turistamagazin.hu április második hétvégéjére, amelyeken, ha végigmegyünk tavasszal, nem felejtjük, annyira szépek.

Az első számú globális megatrend lett a mesterséges intelligencia boom, ami alapjaiban ír át üzleti modelleket, diszruptálhat iparágakat és felborítja az eddigi játékszabályokat. Egy teljes konferencianapon keresztül azzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án, milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője