2026. június 8., hétfő - Medárd

A Marriott Hotelben nem várnak arra, hogy maguktól találjon oda a fiatal munkaerő: inkább beszállnak a képzésükbe. Segédszakácsokkal, pár hallgatóval indítanak Magyarországon, de már tervezik a folytatást, nemzetközi szinten pedig már most is több hasonló, sikeres programjuk van.

Két új szállodát is nyit Bulgáriában a Nobu Hospitality nevű cég, melynek egyik alapítója és társelnöke a 80 éves hollywoodi színésznagyság, Robert De Niro.

Március elején égett le a térség egyik leglátogatottabb szállodájának, a visegrádi Silvanus Hotelnek a legfelső szintje és tetőszerkezete. A jelentős tűzkárt szenvedett, több mint száz főt foglalkoztató, négycsillagos szálloda helyreállítása elkezdődött, amelyhez a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hatvanmillió forinttal járul hozzá.

A német REWE üzletlánc megnyitotta első, kizárólag tisztán növényi alapú termékeket áruló szupermarketjét Berlinben. A „REWE voll pflanzlich" (magyarul "Rewe teljesen növényi”) nevű üzlet több mint 2700 vegán terméket árul majd. A 3800 boltot üzemeltető cégnek ez az első teljesen vegán piactere.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén százszázalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruház-láncának, a Brendon Holding Kft.-nek – közölte a Mészáros-csoport pénteken. 

A mai napon megnyílt Esztergom város első McDonald’s étterme. A beruházás megvalósítása közel kétszáz ember, több mint 7 hónapon át tartó összehangolt munkáját igényelte.

A koronavírusjárvány nem csak a turizmust, a vendéglátóhelyeket is megtépázta, komoly bezárási hullám söpört végig a szektoron. A vihar lecsengése után azonban több egység is újra tudott nyitni, akár új üzemeltetővel, új vezetéssel is. A legendás Gundel étterem után a történelmi Centrál Kávéház is újraéledt 2022-ben, az új étlap bemutatója kapcsán beszélhettünk az étteremvezetővel többek között az új milliőről és a szektor legégetőbb problémájáról, a munkaerőhiányról is. 

A brit kiskereskedelmi forgalom váratlanul megtorpant márciusban, miután az árérzékeny vásárlók visszafogták az élelmiszerekre és az áruházakban történő kiadásaikat.

Az Aldi megnyitotta első, pénztár nélküli üzletét. Az új üzletben a vásárlóknak nem kell többé sorban állniuk, és nem kell végigmenniük a fizetési procedúrán - ehelyett egyszerűen csak választanak és aztán távoznak.

A nyári táboroztatás kérdése évről évre komoly fejtörést okoz a szülők számára. Ma már az időpontok egyeztetése mellett egyéb fontos tényezőket is figyelembe kell venniük a táborválasztáskor: a COVID-járvány hatására felértékelődtek a biztonsággal kapcsolatos szempontok, a gazdasági válság pedig arra kényszeríti a szülőket, hogy alaposan vizsgálják meg, milyen szolgáltatást kapnak a pénzükért, ráadásul az újfajta technológiák és társadalmi trendek megjelenésével a gyerekek igényei is sokat változtak az elmúlt években.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője