2026. július 2., csütörtök - Ottó

Turizmus

Megvan, mikor nyitja ki a kapuit újra a leégett visegrádi Silvanus Hotel

2024-04-22 895

Március elején égett le a térség egyik leglátogatottabb szállodájának, a visegrádi Silvanus Hotelnek a legfelső szintje és tetőszerkezete. A jelentős tűzkárt szenvedett, több mint száz főt foglalkoztató, négycsillagos szálloda helyreállítása elkezdődött, amelyhez a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hatvanmillió forinttal járul hozzá.

A visegrádi Hotel Silvanust 1971-es megnyitása óta a Dunakanyar közkedvelt szállodájaként tartják számon. Népszerűségét jól mutatja, hogy a tűzeset hétvégéjén is éppen egy nemzetközi konferenciának adott volna otthont, 

151 szobájából 143 szobáját töltötték meg vendégek.

Tavaly a Visegrádot is magában foglaló Budapest és környéke forgalmát tekintve a harmadik legfontosabb belföldi turisztikai térség volt. 2023-ban a Silvanushoz hasonló négycsillagos szállodák adták a térség forgalmának 34 százalékát, szálláshelyi árbevételeinek viszont az 57 százalékát.

„A kárt szenvedett szálloda a térség egyik legfontosabb zászlóshajó szolgáltatója. A Hotel Silvanushoz volt köthető például tavaly az összes visegrádi vendégéjszaka több mint egyötöde (22 százalék), a teljes térség belföldi szállásforgalmának pedig a négy százalékáért felelt. Mielőbbi helyreállítása ágazati érdek, amit az MTÜ egyedi döntéssel hatvanmillió forinttal segít. Mindez lehetővé teszi, hogy a hotel még több vendéget, még magasabb minőségben szolgálhasson ki a jövőben, ami a térség forgalmának további bővülését eredményezi” ‒ emelte ki Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

A teljes cikk: Megvan, mikor nyitja ki a kapuit újra a leégett visegrádi Silvanus Hotel

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője