2026. június 9., kedd - Félix

Új fogalommal egészült ki a szabályozott parkok hálózatára vonatkozó szabályozás: 2025. január 1-jétől egyes vállalkozások kizárólag akkor végezhetnek az adott telephelyen logisztikai tevékenységet, ha a „Logisztikai Park” címet megszerezték. Mivel ennek elnyeréséhez számos adminisztratív feladatot szükséges elvégezni, a rövid határidőre tekintettel érdemes minél korábban benyújtani az érdekelteknek a cím elnyerésére irányuló pályázatot. A témában Szűcs Anikó Edit és Takó Zsófia, a DLA Piper Hungary ingatlanjogi csoportjának szakértői készítettek összefoglalót.

A kormány a népszerű pályázat útján támogatja a magyar családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében.

Kis mértékben tovább gyorsult a lakásárak éves emelkedése. A KSH legfrissebb, idei első negyedéves, előzetes adatai alapján 2023 első és 2024 első negyedéve között 7,1 százalékkal emelkedtek a lakásárak Magyarországon, ami magasabb, mint a korábbi negyedéves 6, vagy az azt megelőző negyedév 4,7 százalékos értéke. Az új és a használt lakások árváltozása között is látványos a differencia. Meg kell azonban jegyezni, hogy ez egy előzetes adat, ami a július 29-i felülvizsgálatkor még valamennyit változhat.

Bár a részvények egy része, például az USA-ban túlértékeltnek tűnhet, valójában vannak olyan szektorok, amelyektől attraktív megtérülés várható, különösen régiónkban. Az ingatlanalapok bérletidíj-bevételei is szép felárat biztosíthatnak a kötvények felett. Eddig a jó vállalati eredmények jelentették a BUX-rekordok titkát. Interjú Pekár Dáviddal, a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatójával.

A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság facility managementje számos kihívással néz szembe, de a megfelelő tervezéssel és kivitelezéssel biztosítható a torna sikeres lebonyolítása. A létesítmények előkészítése, a logisztika és szállítás megszervezése, a biztonsági és egészségügyi intézkedések, valamint a fenntarthatóság mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az EURO 2024 emlékezetes és sikeres esemény legyen - írja a realista.ingatlan.com.

Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.

Világviszonylatban elsőként jöhetne létre a teljeskörű, digitalizált bőrgyógyászati ellátás a teljes egészében magyar fejlesztésű AIP Derm segítségével. A privát szektorban bizonyított szolgáltatás az egész országra kiterjedő, mesterséges intelligencia által vezérelt bőrgyógyászati klinikaként funkcionálna, amely a járóbeteg szakellátás átlagárának harmadáért látná el teljeskörűen a bőrgyógyászati eseteket. A megoldás, amely több országban, több tízezer páciensnél bizonyította már a hatékonyságát, az államnak milliárdokat, az orvosoknak több ezer munkaórát spórolhatna meg.

Zamárdi gasztronómiai és szórakoztató rendezvénye idén tizedik alkalommal kerül megrendezésre 2024. július 18-21. között. 4 nap amikor a balatoni és villányi boroké a főszerep a zamárdi Rendezvénytéren! Koncertek, Szikra László stand-up műsora, bortotó...

Egy innovatív takarító robot nyerte el idén az év ötletéért járó elismerést a Magyar Ipari Célgép Nagydíj átadó ünnepségén. Az immár negyedik alkalommal megrendezett Gépész Szalon június végi díjátadóján a szakma legjobbjai gyűltek össze a Millennium Házában. Összesen nyolc kategóriában tüntették ki az elmúlt év legkiemelkedőbb pályamunkáit és három különdíjat osztott ki a zsűri, köztük volt Csikós Irén, aki egy vegyiüzem poros szállítópályáinak tisztítási problémájára tervezett egy innovatív takarító robotot, és a BBM csapata, akik kiemelkedő ipari célgéppel nyertek, a pályázatot mesterséges intelligencia segítségével szerkesztett zenével adták be.

Családi programok, koncertek, sportversenyek: ez az Örkény Vitéz Napok. A látogatókat sok színes program várja 2024. július 13-án. Sztárvendégek: Vastag Tamás, Ismerős Arcok & Papp Gyula élő nagy koncertje.

Programok:

08:00 Labadrúgó torna kezdése
08:00 Főzőverseny kezdése
10:30 Dabas- Hernád Jamland előadása
11: 00 Tatárszentgyörgyi Nyugdíjas klub fellépése
11:40 Retró magyar dalok
12:20 Magyar nóta
13:00 Napsugár Nyugdíjas klub énekkara
13:30 Dalárda
14:00 Táncdalok
14:30 Eredményhirdetés R. Kárpáti Péterrel
15:00 Friday Band
16:30 Cziffra banda
17:00 Roma tánccsoport
18:00 Mohamed Fatima
19:00 Vastag Tamás
21:00 Ismerős Arcok
22:30 Lézershow 20 éves a város
22:45-00:00 Napzáró mini disco

https://orkeny.hu/node/18831

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője