2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

2024. augusztus 18-19-20-án rendezik meg a Hortobágyi Hídivásárt. A hagyományok szerint az államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepének napjához kötődően kerül megrendezésre az országos hírű kirakodó és népművészeti vásár. Állandóságát ma is nagyhírű sokadalma adja, kígyózó kocsisorok hozzák a vásárba vágyó látogatókat. A Kilenclyukú Híd nemcsak névadója a vásárnak, hanem közismert szimbóluma e sajátosan magyar tájnak, a hortobágyi pusztának. A vásárban megtalálhatók a népi-, kézműves- és bio termékek mellett a régiségek és modern kori vívmányok is. Az ide látogatók megismerkedhetnek a Hortobágyra jellemző hagyományos, tájjellegű ételekkel is.

10. Magyarok Országos Gyűlése az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban 2024. augusztus 17-20. között. Nemzetvédelmi Szabadegyetem, tematikus sátrak, előadók a világ minden részéről, kézművesvásár, gyermekfoglalkoztatók, koncertek, kiállítások, hagyományőrző bemutatók, haditechnikai és harcászati bemutatók, gyógyító falu, borszínház, színjátszó csoportok, élőkép, magyar iskolák találkozója, közösségek bemutatkozása, veterán járművek kiállítása, tartalékos toborzás, mesterségek bemutatója, nemzeti civil közösségek országgyűlése és az elmaradhatatlan esti baráti beszélgetések.

2024. évi Csárdafesztivál, a magyar virtus íze és ritmusa a belváros szívében. A magyaros ízeket és a népi hagyományokat kedvelők számára kihagyhatatlan program a minden évben megrendezett Csárdafesztivál, ahol a vendégek nemcsak kedvenc hazai ételeikkel találkozhatnak, hanem autentikus néptáncbemutatókon és népzenei koncerteken is részt vehetnek.

Augusztus 16-20. között a hagyományos Bor és Kenyér Ünnepe búcsúztatja a siófoki nyarat. Siófok idén is színes, ingyenes ünnepi programokat kínál az augusztus 20-i hosszúhétvégén! Koncertek, kenyérszentelés, lézershow vízi fényjáték, néptánc bemutató, kézműves és gasztrovásár vár kicsiket és nagyokat a nyár fővárosában! A Hajóállomáson különféle gasztronómiai és kézműves kitelepülők, borterasz, családi- és gyerekprogramok, esténként pedig koncertek várnak mindenkit. Fellép többek közt Bíró Eszter, Szalóki Ági, a Hanga Banda, az Ismerős arcok, Tóth Vera. Ünnepeljük együtt az államalapítás ünnepét a nyár fővárosában Siófokon!

A Balatonfüredi Borhetek a város legnépszerűbb gasztronómiai eseménye, 2024. augusztus 9-től egészen 2024. szeptember 1-ig, a Tagore sétányon. Egy fesztivál, ahol a borvidék legjobb nedűi, harminc fajtából származó, közel háromszáz-féle bor kóstolható. A gasztronómiai eseményt ezúttal is koncertek kísérik. A Kisfaludy Színpadon, a Tagore sétány Rizling színpadán és viziszínpadán, illetve a borospavilonok között felállított kisebb színpadon naponta játszanak zenekarok. Jazz, blues, népzene váltják majd egymást.

Gasztronómiai Oscar-díjjal felérő elismerést hozott haza augusztus 1-én az Egyesült Királyságból a 2011-ben alapított Pacificaffé. A kávépörkölő manufaktúra a „De Tommaso” és a „Jingle Blend” névre keresztelt tételeivel nyerte el az 500 (!) fős zsűri tetszését a világ egyik legrangosabb élelmiszeripari versenyén. A magyar kávé sikerének értékét növeli, hogy a mogyorós, diós ízjegyeket tartalmazó „De Tomasso” két csillagot kapott a nemzetközi ítészektől, ami a Michelin-csillagos minősítéshez hasonlóan még nagyobb rangot jelent. 

Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap a lakások levegőminőségének javítása, különösen az egészségügyi előnyök és az energiahatékonyság szempontjából. Mostanra megszületett a technológia arra, hogy klímaberendezésekkel javítható legyen a beltéri levegő minősége is.  

Hosszú ideje sokkolja a közvéleményt, hogy a Balaton népszerű üdülőhelyein ma már többet kell fizetni az ingatlanok négyzetméteréért, mint a fővárosban. Megnéztük mitől drágább vagy éppen olcsóbb egy nyaraló és hol keresgéljen, aki nem tud tízmilliókat költeni erre a célra. 

2024. szeptember 1-étől minden Magyarországon működő kereskedelmi banknak, amely rendelkezik mobilbanki alkalmazással, elérhetővé kell tennie az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0 által előírt tranzakciós lehetőségeket. A tesztidőszak infrastruktúráját egyetlen hazai cég tudja biztosítani, amely elkötelezett abban, hogy az elsők között általa megálmodott grandiózus projektet hosszútávon a köz szolgálatába állítsa. 

Az IKEA új, ”Pihenés közben is élvezheted az életet. Aludj jól és álmodj szépeket.” elnevezésű kampányának lényege, hogy elérhetővé tegye a minőségi alvást és ezzel is segítse a szebb hétköznapok megteremtését az emberek többsége számára.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője