2026. június 30., kedd - Pál

Ipar, logisztika

Hatalmas lendülettel épül Nyíregyháza high-tech ipari parkja

2024-08-14 1149

Hazánkban egyedülálló felszereltségű ipari parkot fejlesztenek Nyíregyházán. A projektben a KE-VÍZ: utakat és csatornákat is épít - írja a magyarepitok.hu.

Több ütemben épülhet felé Nyíregyháza déli ipari parkja, amelynek első ütemét a Mészáros és Mészáros Zrt., valamint a "KE-VÍZ 21" zRt. konzorciuma, illetve a NYÍR-WETLAND Generál Zrt. kivitelezi. Korábban már beszámoltunk róla, hogy közel 192 milliárd forintot fordítanak a déli ipari park infrastruktúrájának kiépítésére Nyíregyházán.

Autóipari óriások költöznek ide

A dél-koreai W-Scope 2022 októberében jelentette be, hogy 300 milliárd forintos beruházással hozza létre üzemét, amelyben elektromos autók akkumulátorához használt szeparátorfilmet gyártanak majd, 2023 elején pedig a német központú Boysen Group vágott bele itteni fejlesztésbe, 60 milliárd forintos beruházással elektromos autókhoz kapcsolódó alkatrészeket állítanak majd elő a BMW debreceni gyára számára. A park legnagyobb betelepülője, a kínai Sunwoda tavaly júliusban jelezte, hogy összesen 580 milliárd forintos beruházással itt építi fel első európai akkumulátorgyártó üzemét.

Óriási teherforgalom szükséges a fejlesztéshez

Az infrastruktúra kialakításával kapcsolatban Gaál László, a "KE-VÍZ 21" zRt. mélyépítő irodájának termelési főmérnöke elmondta: 2024. április 8-án indult a Nyíregyházi Déli ipari park I. tervezési ütem 2. rész Útépítés és Közműépítés” megnevezésű projekt, amelynek kivitelezési munkái a vízi közművek építésével kezdődtek meg tavasszal. Ezt követhették az útépítési munkák, amelyek végeztével közvilágítási és hírközlési kábelek fektetésére kerül majd sor.

A projekt kivitelezése során számos kihívást kell leküzdeni, ilyen például, hogy az egyidejűleg folyó beruhások miatt külön figyelmet kell fordítanunk az organizációra; arra, hogy a területen dolgozó kivitelezők a lehető legkevésbé akadályozzák egymást. Ilyen kiemelt figyelemre van szükség a közművek autópálya alatti átvezetésénél is.”

– tudtuk meg a főmérnöktől. 

A most megvalósuló ütem terveit a Főmterv Zrt. és az „A” Studió 90 Kft. késztette el, amely munkáknál a földmunkák értéke 9 milliárd forint, az út- és közműkivitelezésé pedig 22 milliárd. Mint korábban beszámoltunk róla a nyíregyházi ipari park bővítésében a Vabeko Kft. is részt vesz. Külön nehézség, hogy nagy mennyiségű anyagot kell a területre szállítani, különösen az útépítéshez, amely párhuzamosan érkezik az épülő gyárakhoz szükséges anyagokkal. Nagy kihívást jelent ez tekintettel arra, hogy a jelenlegi közútcsatlakozásokat nem ilyen mértékű forgalomra méretezték.

Ebből fakad, hogy a projekt építése miatt jelentős forgalomkorlátozás van a Nagykállói és Debreceni utcákon. A projekt befejezése 2025. tavaszán várható – ezt követően pedig a vármegyeszékhely a régió legfejlettebb infrastruktúrájú ipari parkjával lesz gazdagabb.

| Forrás: magyarepitok.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

More details
A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

More details
Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

More details
Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője