2026. június 9., kedd - Félix
Megtorpanás nélkül emelkedtek az elmúlt hónapokban a kiadó ingatlanok bérleti díjai, hiszen a kereslet folyamatosan erős, ugyanakkor a kínálat már nem annyira.
Szeptember 21-22-én, immár harmadik alkalommal rendezi meg a Kerékpárosbarát hétvégét a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), amely egybe esik az autómentes hétvégével. A program keretén belül országszerte több mint száz biciklisbarát szolgáltató várja kedvezményekkel a vendégeket.
Ha virágos, zöld környezetet szeretnénk varázsolni házunk köré, de idő és motiváció hiányában kevesebbet szeretnénk vele foglalkozni, a gondozásmentes kertet nekünk találták ki. Jó hír, hogy akár ősszel is megtervezhetjük, és belevághatunk a telepítésbe, amint a hőmérséklet tartósan 30 fok alá süllyedt. Természetesen minimális törődésre ebben az esetben is szükség van a Praktiker szakértője szerint, aki hasznos tudnivalókkal, tanácsokkal és tippekkel szeretné segíteni, hogy az elképzelésből valóság legyen.
Az egyre gyorsabban változó munkaerőpiac kihívások elé állítja a felnőtt munkavállalókat is. A digitalizáció, a technológiai fejlődés és a gazdasági átalakulások hatására számos szakma átalakul vagy eltűnik, új munkakörök jönnek létre, amelyek megkövetelik az átképzést és a karrierváltást, így a szakembereknek folyamatosan új készségekre, tudásra van szükségük a versenyképesség megőrzése érdekében. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) kulcsfontosságú szerepet tölt be ebben a folyamatban, támogatva a felnőttek képzését és munkaerőpiaci újrapozícionálását.
Súlyos és rettegett betegség a Duchenne-izomsorvadás (DMD), amely ráadásul azért alattomos, mert bár születéskor egy vérvétellel kideríthető lenne, ilyet azonban nem végeznek célirányosan Magyarországon. A betegség évekig rejtőzködhet, ami azért is hatalmas probléma, mert a kezelés korai megkezdése rengeteget javíthat a beteg gyerekek állapotán.
Az Airbnb, ez a népszerű szálláskereső oldal az utóbbi években Európa számos nagyvárosában lett komoly viták tárgya. Nem csoda, hiszen a rövidtávú szálláskiadás hatásai nagyon eltérőek, attól függően, hogy a turisták vagy a helyi lakosok szemszögéből nézzük-e - írja a magazin.otthonterkep.hu.
A Portfolio piaci információi szerint az elmúlt hónapokban különös okból pörgött fel a vidéki Kádár-kocka házak födémszigetelési piaca. A jelenlegi szabályozói környezetben úgy lehet ingatlanonként 110-175 ezer forint tiszta haszna belőle a kivitelezőnek, hogy az ingatlan tulajdonosának ingyen leszigetelik a padlását, ami után 20-30%-kal eshet a gázszámlája.
Nagyszabású fejlesztés zajlik Hévízen, különleges kialakítású, prémium hotelt építenek mintegy 34 milliárd forint értékben – derül ki a fejlesztő magyar konzorcium közleményéből, melyet a hirbalaton.hu idéz. Mint írják, a beruházás összköltségének 23,48%-át a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program támogatta.
Szinte nap, mint nap találkozhatunk a hitelkártya szolgáltatást népszerűsítő promóciókkal, legyen az tévé reklám, internetes banner, vagy banki ügyintézés során személyes ajánlás. Mégis, a hitelkártya nem mindenki számára ideális választás.
Az FBI szerint az elmúlt évben is jelentősen nőtt a kriptopénzekkel elkövetett csalások száma és az ezekhez kapcsolódó károk értéke.
Az albérletpiaci főszezon ellenére - összhangban az előzetes várakozásokkal - a bérleti díjak nem emelkedtek jelentősen, hanem inkább stagnáltak augusztusban a KSH-ingatlan.com friss legfrissebb lakbérindexe szerint. Az ingatlan.com elemzése szerint a bérlők szempontjából ez jó hír lehet, mivel a szezonális áremelkedés elmaradása valamelyest stabilitást jelent a piacon.
A beépített mesterséges intelligencia funkciókat tartalmazó személyi számítógépek piaca elképesztően gyors ütemben nő, amivel a vállalatoknak is lépést kell tartaniuk a hatékony és sikeres működés érdekében. Az előrejelzések szerint az AI-alapú PC-k száma a következő négy évben több mint négyszeresére nő majd, a jelenlegi 48 millióról 205 millióra, 2025 végére pedig a globális PC-szállítmányoknak már a 40 százalékát fogják kitenni a mostani 19 százalékhoz képest. - írja a digitalhungary.hu. Ezekben a rendszerekben kulcsszerepet játszanak a fejlett memória- és tárolómegoldások, amelyek biztosítják a szervezetek számára a szükséges teljesítményt és megbízhatóságot. A Kingston Technology szakértői összefoglalják az AI PC-k, valamint az azokat támogató memória- és tárolómegoldások szervezeti előnyeit.
Októberben újra megnyílik a minőségi szórakoztató elektronika csúcskiállítása.A Hifi Show idén 2024 októberében immár 23.-dik alkalommal várja látogatóit a Váci úti Crowne Plaza Budapest Hotelben. A kiállítás az igényes és minőségi zenehallgatást helyezi előtérbe, ugyanakkor - lépést tartva a technikai fejlődéssel a digitális, un. stream-elt formátumokat is preferálja.
A távmunka rohamos fejlődése az elmúlt években jelentős változásokat hozott a munka világában. A Magyar Távmunka Szövetség idén ünnepli 20 éves fennállását, ennek apropóján pedig ismét megrendezi a Távmunka Konferenciát november 13-án, Budapesten. Az esemény helyszíne a Magyar Telekom székháza lesz, ahol a digitalizáció, a hibrid munkaformák és a munkavállalói jólét kerülnek fókuszba.
600 négyzetméteres, hűtöttélelmiszer-átrakóraktár létesült a Dachser Hungary…
2026. június 14-én indul az X Smart…
A 2026-os alaszkai tengerjáró-szezon minden korábbi rekordot…








