2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Az internetes keresők felhasználóbarát jellemzőit alapul véve átalakították a JobInfo.hu keresési funkcióit. A látogatók így könnyebben találhatnak rá a számukra releváns ajánlatokra a további újdonságokkal előrukkoló, s egyúttal új köntösbe is öltöztetett oldalon. Külsőleg és technológiailag...

A személyi számítógépekre illegálisan telepített szoftverek aránya 2007-ben Magyarországon 42% maradt, annak ellenére, hogy a globális trend szerint a legtöbb országban csökkent az illegálisan használt szoftverek aránya.  Az illegális szoftverhasználat eredményeképpen az iparág veszteségei...

A nyomozási határidő lejárta előtt vádat emelt az ügyészség Zuschlag János és 15 társa ellen; közülük az első rendû vádlottat és hét társát bûnszervezetben elkövetett csalással vádolják - közölte szerdán Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese. Közben a 72 milliós...

A Magyar Posta a közbeszerzési döntőbizottsághoz fordult azt kérve, hogy vizsgálják ki a kerékpár-beszerzési tender menetét egyben a vizsgálat alatt függesszék fel a már megkötött szerződést. Információjuk szerint ugyanis sérült a közbeszerzési eljárás versenysemlegessége - jelentette be Szûts Ildikó...

Csaknem két és fél milliárd forintot kíván fordítani ez évben a MÁV a vasúti üzemanyaglopások megelőzésére - jelenti a HavariaPress. Egyebek között ez is elhangzott azon a szakmai konferencián, amit hétfőn tartottak "Stop a vasúti tolvajoknak!" címmel a hazai vasúttársaságok nemrég elkészült vagyonvédelmi stratégiájáról.

A következő két évben 200 millió forintot fordítanak a korrupció elleni harcra kormányzati szinten. A többi közt új szankciórendszert alakítanak ki.Nagyszabású antikorrupciós stratégiáról tárgyalhat a parlament ősszel - olvasható a Világgazdaságban.A tervezetről még egyeztetnek a pártok, de várhatóan még májusban...

A fenti bon mot egyesek szerint az NSA jelmondata, bár néhány IT biztonsági vezető is ezt vallja. Van alapja a gúnyolódásnak?Jó lenne tudni, hogyan kerülnek ki ezek az információk! Ilyenkor mindenki körmönfont megoldásokra gondol, pedig az adatok általában egyszerû e-mail...

Adatvédelmi megfontolásból 6 millió chilei adatait tette közzé az interneten egy számítógépbetyár, nevezetesen azért, hogy rámutasson: milyen gyatra az adatvédelem a latin-amerikai országban.A betyár - aki Névtelen Gyávának "nevesítette" magát - a kormány és a hadsereg számítógépes szervereiről szerezte...

Minden idők legnagyobb és legsikeresebb whaling-akciójáról adtak hírt az antivírus cégek: több ezer amerikai cég vezetőt és magas beosztású alkalmazottakat támadtak meg a hackerek adathalász emailekkel.A whaling a phishing, vagyis az adathalászat speciális válfaja, ahol a támadó nem a mennyiségre...

Na végre! Rieb György (52), az FTC elnöke rendet csinál. Elég volt az egyesületre szégyent hozó huligánokból. Első lépésként azt a 11 szurkolót tiltják ki az Üllői útról, akik egy hete, a Kecskemét elleni meccs után berohantak a pályára. Betelt a pohár a Fradi-vezetőknél, harcot kezdenek a huligánok ellen.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője