2026. március 1., vasárnap - Albin

A MÁV két és fél milliárdot különít el vagyonvédelemre

2008-05-14 1264

Csaknem két és fél milliárd forintot kíván fordítani ez évben a MÁV a vasúti üzemanyaglopások megelőzésére - jelenti a HavariaPress. Egyebek között ez is elhangzott azon a szakmai konferencián, amit hétfőn tartottak "Stop a vasúti tolvajoknak!" címmel a hazai vasúttársaságok nemrég elkészült vagyonvédelmi stratégiájáról.

A MÁV számára ugyanis az elmúlt években jelentős károkat okoztak a vasúti biztosító-berendezések elleni támadások, színesfémlopások, de számottevő veszteség érte a társaságot az üzemanyaglopások miatt is. A MÁV és leányvállalatai ezért egységes vagyonvédelmi rendszer keretében kívánnak fellépni - a rendészeti szervekkel közösen - a bûncselekmények ellen, s az elkövetkező hónapokban akciókat indítanak az üzemanyaglopás megszüntetése érdekében.

Emellett számos, a dízelmozdonyok fogyasztását ellenőrző intézkedést is életbe léptetnek, például különböző ellenőrző berendezésekkel látják el a mozdonyok üzemanyag-ellátó rendszereit.

A MÁV a lehetőségeihez mérten nagy összeget - mintegy 2,4 milliárd forintot - kíván a vagyonvédelemre áldozni, s a közeljövőben egy, az utasok biztonságérzetével kapcsolatos közvélemény-kutatást is elvégeztetnek majd az utasok körében, melynek eredményeit a jövő évi biztonsági intézkedések tervezése során használják fel.

(Forrás: www.havariapressz.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
AI-pánik vagy strukturális fordulat? Nagyot esett az IBM részvénye

AI-pánik vagy strukturális fordulat? Nagyot esett az IBM részvénye

More details
Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

More details
Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

More details
Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

More details
Megdöbbentő módon lopták a bizalmas fájlokat az alkalmazottak

Megdöbbentő módon lopták a bizalmas fájlokat az alkalmazottak

More details
Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője