2026. május 24., vasárnap - Eszter

Német vállalatok az általuk kimunkált know-how iránti érdeklődés váratlan megugrására figyeltek a mostani gazdasági válság idején: versenytársak – esetenként távoli földrészről – hol technikai eszközökkel, hol munkatársak korrumpálásával igyekeznek gyártási eljárások részleteit megszerezni.

A börtönben is kapja fizetését Hunvald György, a VII. kerület fél éve előzetesben ülő MSZP-s polgármestere. A „hivatali vesztegetéssel”, hûtlen kezeléssel, magánokirat-hamisítással, hivatali visszaéléssel és többrendbeli csalással gyanúsított politikus február óta közel hatmillió forintot tehetett zsebre úgy...
A kéretlen levél, a spam nem csak nagyon bosszantó, de egyúttal veszélyes is. A számítógépes bûnözők spamben terjesztik a fertőző oldalakra mutató linkeket, vírusos csatolmányokat. Íme 15 tipp, hogyan védjük ki őket. A kéretlen levélszemét, a spam komoly, globális problémát jelent.
A Hacktivity 2009 konferencia nyomokat hagyott maga után. A rendezvény ugyanis olyan biztonsági problémákra, hekkelési módszerekre, illetve védelmi intézkedésekre világított rá, amelyek mind az informatikusok, mind a felhasználók számára komolyan megfontolandóak.
Egy és 20 millió forint közötti támogatást nyerhetnek el technológiai fejlesztésükre a kisebb vállalkozások. Miután a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség idén második alkalommal hirdeti meg a Gazdaságfejlesztési Operatív Program, valamint a Közép-Magyarországi Operatív Program pályázati konstrukcióit erre a célra.
Hálózatbővítéssel akar nyereségessé válni az Electro World. Három új áruházat nyit év végéig Magyarországon a jelenleg kilenc bolttal rendelkező Electro World.  A hétéves fennállása alatt folyamatosan veszteséget termelő vállalkozás új tulajdonosa, a romániai TechnomarketDomo Holding jövőre...
Több mint száz húsipari cégnek indult el idén augusztus végéig a felszámolása. Tavaly október óta egyre nagyobb cégek kerülnek felszámolás alá, mind több munkanélkülit és kifizetetlen alvállalkozót hagyva maguk után. Idén augusztus végéig összesen 67 húsipari - húskereskedelemmel, húsfeldolgozással és állattenyésztéssel...
Garanciális szempontból is korszerûsítésre vár a nemzetbiztonsági törvény. Jelenleg ugyanis a titkos adatgyûjtésben érintett szerveknek csak egy része áll a parlamenti szakbizottság kontrollja alatt. Ráadásul a technika dinamikus változása és az illegális hírszerzés fejlődése egyaránt nehezíti a hatékony nemzetbiztonsági, illetve bûnüldözői munkát.
Az üzleti hírszerzésről tartanak szakmai konferenciát novemberben Budapesten - tudatta a szervező Political Capital az MTI-vel. A rendezvény házigazdája a svájci székhelyû Corporate Competitive Intelligence nevû vállalat. A helvét cég a szakma legnevesebb amerikai, brit és izraeli képviselőit hozza Magyarországra...
A Skype alapítói technológia-lopás címén beperelik a volt cégüket tulajdonló eBay-t és azt a befektetői csoportot, amely bejelentette, hogy megvásárolja az internet telefonszolgáltató céget - írta a Wall Street Journal. Az eBay korábban még az alapítók cégétől, a Joltidtól vette meg 1,9 milliárd dolláros részesedését, amelyet most a cég 2,75 milliárd dollárért értékesített.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

More details

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője