2025. november 16., vasárnap - Ödön

Az alapító minőségmániájának köszönhetően a Prima Maroni Kft. vevőköre folyamatosan nőtt, így szinte kényszerből vált manufaktúrából üzemmé. Pályázataik ugyan nem sikerültek, de a cégvezető nem bánja. Inkább büszke rá, mert így saját erőből valósították meg beruházásaikat.
A kötött pályás közlekedést favorizálja az idén elfogadott új budapesti közlekedésfejlesztési koncepció - mondta az InfoRádió által megkérdezett közlekedési szakértő. Molnár László arról is beszélt, hogy a Budapest központjába érkező autós forgalmat úgy lehet csökkenteni...
Több tucat jogvédő szervezet, valamint több száz mûvész, zenész részvételével kalózkodás elleni kampány indult szeptember 1-jén Norvégiában. A támogatók és résztvevők remélik, hogy az akcióval sikerül állásfoglalásra bírniuk a norvég politikusokat - írja a TorrentFreak.
A felhasználók jelentős része már felismerte a közösségépítő weboldalak kockázatait, azonban a védelmi intézkedések továbbra is háttérbe szorulnak. Az AVG és a CMO Council egy érdekes felmérést készített, amelynek segítségével a szakemberek arra keresték a választ...
Megkezdődhetett a több mint két éve, holland befektető által tervezett biogáz-erőmû építése Várdán, amely még idén elkészül - mondta el Varga András, a Somogy megyei Várda polgármestere. "Tavasszal kezdődtek meg a zöldmezős beruházás előmunkálatai a község határában, de a hatósági engedélyek beszerzése a vártnál lassabban haladt.
A Pfizer és leányvállalata, a Pharmacia & Upjohn Co. megegyezett az igazságügyi minisztériummal, hogy 2.3 milliárd dollárt fizet gyógyszereinek illegális promóciója miatt. Ez a legnagyobb büntetés a hasonló ügyeket tekintve az egészségügyi szektorban.
Megnyitotta első budapesti üzletét a Dorottya Palotában a Gruppo Coin, Olaszország piacvezető ruházati kiskereskedelmi lánca. A Coin és OVS Industry nevû saját márkákat forgalmazó cégcsoport további budapesti üzletek nyitását is tervezi. A két áruház személyzetének létszáma 36 fő, írja az Index.

Győri Enikőnek, az Európai Parlament (EP) néppárti képviselőjének a 2010-es uniós költségvetéshez benyújtott módosító indítványát nagy többséggel szavazta meg az EP gazdasági és pénzügyi bizottsága - közölte a képviselő csütörtökön az MTI-vel.
Több megtévesztő állítást is tartalmaztak a Hild Zrt. 2008-ban közzétett hirdetései, s emiatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 30 millió forintra bírságolta a vállalkozást - közölte a hivatal az MTI-vel szerdán. A Hild Zrt. 2008-ban intenzíven és széles körben népszerûsítette a lakásért életjáradék konstrukcióit.
Nem ajánlom az alábbi írás elolvasását annak, akinek már szilárdan kialakult meggyőződése, hogy a Sukoróra tervezett King's City-üzlet a kormány által támogatott nagy lopás illetve, hogy a beruházás tönkretenné a Velencei-tó környezetét. Azoknak sem, akik szerint az egész botrány csupán az ellenzék politikai hisztériája, amellyel ismét sikerülhet...

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője