2025. november 16., vasárnap - Ödön

2010-ben lényegében hadigazdálkodást kell majd folytatni – mondta el az ország első embere a "Közgázon". Szerinte a következő kormány sem tud majd letérni a jelenlegi útról, erre többek között az IMF-megállapodás a garancia.
Az elmúlt napokban a megnövekedett kártyás visszaélések miatt több bank is szigorított a kártyás költési limiteken. Az AXA a plasztikok napi limitszintjét 100 ezer forintra húzta vissza. A bank eseti limitmódosítást engedélyez, de azt is maximum 200 ezer forintig.
Kisebb fajta médiabotrány alakult ki egy Google képtalálat miatt. A fotó Barack Obama amerikai elnök feleségét, Michelle Obamát ábrázolja sértő módon. A Google bocsánatot kért ugyan, de a képet nem távolítja el. Ha a Google-ba beírjuk az amerikai elnök feleségének nevét ...
Változik a kéretlen levelekkel kapcsolatos vizsgálatok szabálya - írja a HWSW szaklap. A bejelentés továbbra is ingyenes, de az eljárás kérelmezése illetékköteles lett. Vége az ingyenes spam-ellenes eljárásoknak a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál (NHH).
Akár ötmillió forintos egészségügyi bírságot is kiszabhatnak a jövőben a szolgáltatókkal szemben, ha az Országgyûlés elfogadja az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amelynek zárószavazása december 14-én lesz a parlamentben.
Megvásárolta a nyolc toronyból álló sopronkövesd-nagylózsi szélerőmûparkot az MVM. A hazai szélerőmû-termelés 18 százalékát adó projekt után a társaság további akvizíciókat tervez. A Magyar Villamos Mûvek Zrt. megvásárolta a sopronkövesd-nagylózsi szélerőmûparkot, ezzel a tulajdonába került 23 megawattnyi megújuló energiakapacitás...
Végre elítélték azt a bûnbandát, amely kelet-európai bankszámlákról közel száznyolcvan millió forintnyi összeget emelt le. A londoni bíróság pénteken hozta meg az ítéleteket, amelyek a banda egyes tagjainak négy és fél év szabadságvesztést jelent.
Az elmúlt egy évben semmi nem történt a korrupció letörésére Magyarországon, miközben az ország kritikus helyzetben van, rengeteg a korrupciós ügy, melyek már a befektetőket is komolyan aggasztják - mondta a Hírszerzőnek Greg Dorey.
Javultak az első háromnegyedévben az Electrolux főbb mutatói Magyarországon is - számolt be a Világgazdaság. Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója a lapnak elmondta: tartható az idei évre tervezett 201 milliárd forint bevétel, ami mintegy hét százalékkal marad el a 2008. évitől.
Az engedélyezési eljárás szempontjából a kormány kiemelt beruházássá kívánja nyilvánítani a 455 millió eurós Vát-Porpác repülőtéri beruházást, az erről szóló rendelet-tervezet a Nemzeti Gazdasági és Fejlesztési Minisztérium honlapján olvasható.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője