2026. május 23., szombat - Dezső

Összesen ötmilliárd forintra pályázhatnak a közvilágításukat LED-es megoldással korszerűsítő települések a 2013-as év második felére várható közbeszerzési pályázatokon. Az OGH Hírügynökség értesülése szerint az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében egészen kis település is eséllyel indult már, és nyert az 5-10%-os önerőt igénylő korábbi fordulóban.

A belvárosi üzletvezetőknek vissza kell térniük az alapokhoz, hogy kiszolgálják vevőik igényeit – derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb kutatásából, amelyet eljuttatott az OGH Hírügynökséghez. A felmérés szerint a legtöbb európai még mindig a helyi boltokban vásárol a legszívesebben, sokkal inkább, mint online vagy a városon kívül.

Ha a Google Glass technológia jobban elterjed, az erre vonatkozó jogszabályok megszületéséig a társadalmi normáknak kell szabályozni ezt a területet. Azonban ha az új eszközök megjelennek az irodákban, a cég bizalmas információi bárkihez eljuthatnak, akár a vetélytársakhoz is.

Magyar KKV is tagja volt annak az NKTH Nemzeti Technológiai program keretében 2013. júniusában lezárult K+F projektnek, amely mintegy 650 millió forintos támogatást nyert el LED-es világítástechnikai berendezések fejlesztésére – tudta meg az OGH Hírügynökség  Nagy Zsolttól, a HungaroLux Light Kft. ügyvezető igazgatójától.

Élővilágunk fontos részei a darazsak, méhek és fullánkos társaik. Nem kell különösebb konfliktus ahhoz, hogy a velük való érintkezés csípésbe torkolljon, ami ha elfertőződik, csúnya heget hagyhat.

„Hölgyeim és Uraim! Jó lehetőséget kaptak, éljenek vele, és mutassanak példát!” – próbált minél nagyobb nyomatékot adni szavainak a halmozottan hátrányos helyzetű Nógrádi kistérség, Karancsság polgármestere, Tóth Tihamér a Kubinyi-Prónay műemlék kastély kertjében megtartott ünnepélyes megnyitón június 28-án.

Az idei első féléves eladások, illetve az ehhez szükséges energetikai tanúsítványok alapján a budapesti lakóingatlan állomány többsége a skála alsó, átlagos részén foglal helyet. (A skála a legkedvezőbb „A+” kategóriától a legkedvezőtlenebb „I” kategóriáig terjed és az épület energiahatékonyságát mutatja.) A használt téglaépítésű lakások több mint fele és a használt családi házak 40 százaléka G vagy F osztályzatot.

Nem várható, hogy az e-útdíj bevezetésének többletköltségeit a közúti fuvarozók benyeljék, azt minden valószínűség szerint továbbhárítják majd, amely a kiskereskedelmi árakban és ez az inflációban tetten érhető lesz. Hol vannak akkor még tartalékok, amelyekkel az úthasználat, no meg az üzemanyag költségeit ellensúlyozni lehet? Ennek járt utána az OGH Hírügynökség.

Hozzávetőlegesen 400 milliárdra becsülik csak az építőiparban a lánctartozások okozta veszteségeket. A körbetartozások azonban már nemcsak ezt a szektort sújtják, hanem olyan ágazatokat is, amelyeket korábban válságállónak tartottak.

Nem kis meglepetés a városképet tarkító „szellemházak” közt egy ütemterv szerint haladó beruházás – a HB Reavis által fejlesztett Váci Corner Offices-, ami ráadásul olyannyira zöld, hogy megkapta Magyarország eddigi legmagasabb BREEAM fenntarthatósági minősítését- értesült az OGH Hírügynökség.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

More details

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője