Felére apadt Magyarországon az új autók eladása idén januárban és februárban. A visszaesés oka egyértelmû: a nemzetközi hitelválság után kirobbanó általános gazdasági krízis miatt visszaesett a bankok hitelezési tevékenysége, így a kispénzû vásárlóréteg nem tud autót vásárolni.
A Convergence Capital fejlesztéseként megvalósuló Citypoint9 projekt az elmúlt években egyre erősödő városi logisztikai igényekre kínál folyamatosan bővülő megoldást az üzleti szféra számára. A park jelenlegi 85%-os telítettségét követően 2009 második negyedévében immár a logisztikai központ harmadik fázisa, a 9.100 m2-es „C” épület kerül majd átadásra.
A fogzománc az egyik olyan anyag a szervezetben, ami soha nem termelődik újra, ez okozza a szuvas fogakat. Ha meg tudnák oldani, hogy regenerálódjon, valószínûleg soha nem lenne szükségünk fogászra. Amerikai tudósok azonosították a zománcért felelős gént, és jóslataik szerint így előbb-utóbb új fogászati technika alakulhat ki.
Számos gyermekvédő egyesület komolyan aggódik amiatt, hogy a tiltás hiányában sok szigetországi háztartásban különösebb nehézség nélkül férhetnek hozzá az emberek a pedofil képekhez és videókhoz. A brit civil szervezetek szerint egységesen blokkolni kell a jövőben minden gyermekpornográf tartalmat kínáló oldalt.
Az európai hatóságok meg akarják találni a Skype-telefonhívások lehallgatásának lehetőségét. Az európai országok joghatóságainak uniós szervezete, az Eurojust elvállalta, hogy koordinálja azokat a tárgyalásokat, amelyek célja a Skype internetes telefonrendszer lehallgatásának lehetővé tétele.
További hullámokat vet a „kazahsztáni kémügy” Ausztriában: sajtóértesülések szerint újabb személyekkel kapcsolatban merült fel a gyanú, hogy a közép-ázsiai ország javára kémkedtek. A múlt héten vált ismertté, hogy őrizetbe vettek két alsó-ausztriai rendőrségi alkalmazottat, mert azzal vádolják őket, hogy a...
Hiába állítják egyes híroldalak azt, hogy kaliforniai földrajzprofesszorok megtalálták az al-Kaida vezetőjét, az igazság ettől távol áll. Thomas Gillespie és John Agnew ugyanis csak találgatták, hol bújhat meg Osama bin Laden, mégis sikerült három házra leszûkíteniük a keresést. A hírszerzési közösség kételkedik.
Még sosem volt ilyen kiélezett a városok versenye a világ vezető ingatlanos vásárán, a cannes-i MIPIM-en. Március 10 és 13-a közt Torontótól Moszkváig több tucat metropolisz győzködi majd a befektetőket a cannes-i Palais des Festivals kiállítócsarnokaiban, ahol is az összes város közül idén kiemelt szerepet kap Budapest...
A gazdasági világválság miatt a legtöbb, korábban ígéretes növekedéssel számoló középvállalat szembesül azzal, hogy már a mûködés fenntartására sincs elég pénze. A jelenlegi globális forrás- és hitelszûke idején kiemelkedő szerep juthat az uniós (társ)finanszírozású pályázatoknak a gazdaságfejlesztésben...
Több háztartásnak van internet-hozzáférése, mint vezetékes telefonja, igaz, az otthon netező háztartások 8,5 százalékában továbbra is tárcsázni kell a világhálóra való csatlakozáshoz.
A Symantec szerint a világ informatikai bûnözését jelenleg leginkább az adatlopás, az adatkiszivárogtatás és a rosszindulatú programkódok elszaporodása jellemzi. Az internetes veszélyekről szóló, félévenként megjelenő Symantec tanulmány szerint a világ informatikai bûnözését jelenleg...
Megtörtént az, amire a honi közvéleményben és szabadalmi szakmában is csak nagyon kevesen számítottak. Az üvegbeton feltalálója, Losonczi Áron maga alá gyûrte a találmányát elbitorló német multinacionális vállalatot, a HeidelbergCement AG-t.
Nemzetközi felmérés szerint, hazánkban tizenegy magyar nagykövetségen dolgoznak tudományos és technológiai szakattasék, akik az adott országokban folyó kutatásokat, fejlesztéseket, ipari trendeket figyelik. Jelinkó Árpád Helsinkiben dolgozó attasé elmondta, hogy a tudományos és technológiai (TÉT)...
Budapesten tavaly az előző évhez képest több mint öt százalékkal nőtt az ismertté vált bûncselekmények száma, ezzel egyidejûleg a nyomozások eredményessége és a felderítési arány 3 százalékkal csökkent (45 , illetve 38,6 százalékra). Az összefoglaló bûnügyi statisztikai...